Constance Wu x Prada2019.11.27. 21:20, Fanni
Constance Wu is a meghívottak között volt a 2019-es American Music Awardson, amit november 24-én, vagyis vasárnap este rendeztek meg a los angelesi Microsoft Theatreben.
A 37 éves színésznő egy elég fiatalos és kacér ruhát választott ki erre az alkalomra, amiben elég játékosan nézett ki. Constance egy pasztell rózsaszín, mélyen dekoltált és bő szabású, custom made Prada miniruhát viselt, amit szaténból készítettek el és kristállyal díszített fűzővel, valamint fodrokkal díszítettek fel. A színésznő megjelenéseit tavaly egytől-egyig imádtam, nem is értem, hogy mi történt azóta vele, mert a legtöbb idei outfitje borzalmas volt, erőltetett és ízléstelen, vagy pedig túl gyerekes. Ez a szettje most az utóbbi kategóriába tartozott, hiszen nem sikerült a korának megfelelően felöltöznie. Ezt a ruhát olyan fiatal sztárokon láttam volna szívesen, mint Kiernan Shipka, vagy Storm Reid. Egyáltalán nem jött számomra át ez az összeállítás, bár az eseményen megállta a helyét, de rajta egyszerűen nem működött. Egy alakkövető, szexi midiruhában sokkal szívesebben láttam volna Constence-t, mint ebben a darabban. Bár az igaz, hogy a színésznő alakjára nem került nagy figyelem, de azért látható, hogy ennek az egyik oka nem is az oversized szabás volt, hanem az, hogy annak ellenére, hogy kifejezetten neki tervezték mégsem passzolt az alakjához, több helyen is látszott, hogy nagyobb volt rá és az anyag elállt a testétől. Az mondjuk igaz, hogy Constance lábaira és a vállaira is nagy figyelem került, de nem sikerült meggyőznie. Az egyetlen izgalmas részlet a dekoltázsánál elhelyezett fűzős részlet volt, amivel egy kis vagányságot sikerült belecsempészniük a végeredménybe. Sajnos a színválasztást sem találták el, ez a pasztell rózsaszín árnyalat egyáltalán nem volt nyerő a színésznő számára, aki elég sápadtnak tűnt benne. Nem mondom, hogy az év legrosszabb ruhái között lenne az a megjelenése, de láthattunk tőle már jobbat is, így csalódott voltam. A megjelenését egy pár fehér Christian Louboutin magassarkúval és EF Collection ékszerekkel egészítette ki.
Constance haja is elég játékos és túl fiatalos lett, amit két nagyobb kontyba készítettek el, elől pedig néhány tincs is szabadon maradt. A sminkje friss és fiatalos volt; a szemeit barna és narancssárga szemhéjpúderrel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira narancssárga rúzs került.
|