Jennifer Aniston x Christian Dior Couture2020.01.10. 21:46, Fanni
Jennifer Aniston is jelen volt még január 5-én, vagyis vasárnap este a 2020-as Golden Globe díjátadón, aminek a Beverly Hilton Hotel adott otthont Beverly Hillsben.
Az 50 éves színésznő egy tőle megszokott módon klasszikus stílusú, de mégis elegáns ruhadarabban lépett a vörös szőnyegre. Jennifer egy koromfekete, pánt nélküli és finoman alakkövető, terebélyes uszállyal kiegészített Christian Dior Couture estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek és pufi felsőrésszel tettek teljessé. A színésznőtől már megszokhattuk, hogy a fekete ruhák a gyengéi közé tartoznak, egy kezemen is meg tudnám számolni, hogy az elmúlt 2-3 évtizedben hányszor láthattuk más színben. Kicsit sajnálom, hogy az árnyalatokkal nem túl gyakran kísérletezik, pedig a barnított bőrszíne mellett a piros is istenien állna neki, egyből emlékezetesebb lett volna ez a megjelenése is, ami az unalmas alapszín miatt elég felejthető, sőt már-már unalmas lett, pedig maga a ruha és a sziluett váratlan fordulat volt Jennifertől, aki nagyobb előnyben részesíti a laza, egyenes szabású darabokat, mint ezeket a drámai fazonokat. Az tagadhatatlan, hogy a színésznő kecses alakja remekül ki lett hangsúlyozva benne, a vékony derekára és a csípőjére is elég nagy figyelem került, valamint a vállait is megvillantotta benne, viszont a csúcspont egyértelműen a feltűnő uszály volt. A felsőrész kialakítása viszont egyáltalán nem tetszett, főleg a leengedett hajával együtt, ami már alapból rendezetlen és túl laza volt, a kettő együtt elég fura látványt nyújtott. Ha mindenképpen így szerette volna a felsőt, akkor a haját egyenesre vasalva és a hátára omolva, vagy egy kontyba összefogva viseltem volna a helyében, így erről a részletről semmi más ne terelje el a figyelmünket. A stylingon is mindenképpen alakítottam volna, ahogy már emlegettem a hajváltoztatás adott volt, valamint az ékszerekkel egy kicsit színesebbé tenném a végeredményt. A fekete ruha mellett mesésen mutatott volna egy smaragdzöld nyaklánc egy hozzá passzoló fülbevalóval, egyből feldobták volna a klasszikus ruhadarabot. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval és Fred Leighton ékszerekkel egészítette ki.
Jennifer haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba beszárítva viselt. A sminkje sem volt változatosabb, mint máskor, de az alkalomnak megfelelt, bár egy szexi piros rúzs jól mutatott volna rajta; a szemeit fekete szemceruzával, tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, végül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|