Bebe Rexha x Christian Cowan2020.02.01. 13:51, Fanni
Bebe Rexha is jelen volt még január 26-án, vagyis múlt vasárnap a 2020-as Grammy díjátadón, aminek a megszokottak szerint a Los Angelesben található Staples Center adott otthont.
A 30 éves énekesnő egy tőle megszokottan szexi, de most mégis egy fokkal visszafogottabb, modern darabban érkezett az eseményre. Bebe egy fekete, bő szabású Christian Cowan nadrágkosztümöt viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek, valamint egy átlátszó, ezüst láncokból összeálló garbót, amit szintén neki tervezett az amerikai divatház. Az énekesnő megjelenéseivel soha nem voltam megelégedve, sőt egy ilyan szettet sem tudok felidézni, ami egy kicsit is tetszett volna rajta, vagy előnyös lett volna számára. Sajnos a stylistja rendre szereti olyan ruhákba bújtatni Bebe-t, amelyekben kétszer akkorának tűnik, mint amilyen valójában és az alakját sem emelik ki a tervezések. Ez alkalommal viszont más volt a helyzet, és magához képest fantasztikusan nézett ki. Bár még most is voltak apróságok, amiket kijavítottam volna, de összességében egy remek outfitet láthattunk rajta, aminek örültem. Nagyon tetszett a blézer alatt viselt láncos felsőrész, amitől sejtelmes lett a végeredmény, valamint egy kis pluszt adott hozzá a megjelenéséhez, ami ezáltal egyből sokkal izgalmasabb lett. Az énekesnő dereka ez alkalommal szépen ki lett emelve, valamint a dekoltázsára is elég nagy figyelem került, ami éppen elegendő is volt. Egyedül a blézer hosszúságán, valamint a nadrág szabásán változtattam volna, mert a kettő együtt nem nézett ki olyan jól. Ha mindenképpen ezt a blézert szerette volna viselni, akkor a nadrágnak szűkebbnek kellett volna lennie, vagy egyenes szabásúnak, ha pedig ezt a nadrágot szerette volna mindenképpen felvenni, akkor a blézernek kellett volna szűkített fazonúnak és rövidebbnek lennie. A sötét alapszín egyébként nem áll távol Bebe-től, gyakran visel sötét árnyalatokat, ami jól is áll neki, bár a hajszínén sürgősen elgondolkodnék a helyében, túlságosan is sárgás. A pontot az i-re, a már emlegetett garbóval tették fel, amivel egy kis modernséget is belecsempésztek a végeredménybe. Kiegészítőként egy pár fekete Sophia Webster magassarkú szandált és Hearts on Fire ékszereket választott.
Bebe haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje egyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták, pirosították, valamint highligher-t is használtak, végül az ajkaira nude rúzs került.
|