Catherine, Duchess of Cambridge x Catherine Walker2020.03.17. 21:12, Fanni
Katalin hercegné is ott volt a férje, Vilmos herceg társaságában még március 9-én, vagyis múlt kedd délelőtt a 2020-as Commonwealth Day Services eseményen, amit Londonban rendeztek meg a Westmister Abbyben.
A 38 éves hercegné egy tőle megszokottan kifinomult és konzervatív, nőies összeállításban érkezett az idei eseményre, amiben nagyon csinos volt. Catherine egy piros, A-vonalú Catherine Walker kabátruhát viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek, valamint bársonyból elkészített gombokkal és gallérral egészítettek ki. A megjelenésével a vintage ruhákat idézte meg bennem, de a végeredmény a stylingnak hála mégis egy kicsit frissebb és modernebb volt, így nem tűnt öregebbnek benne, aminek örültem. A szabás tökéletes volt, ebbe tényleg nem lehet belekötni, hiszen minden szempontból előnyös volt a hercegné számára. Gyönyörűen ki lett hangsúlyozva a kecses alakja benne, így nagy figyelem került a vékony derekára és a csípőjére is, ugyanakkor sejtelmesen még a lábait is sikerült megvillantania. Tetszett a szoknyarész könnyed, lágy esése, ami mozgás közben gyönyörű volt. Látszik, hogy Katalin magabiztos volt a szettben, végig mosolygott és az eseményen is megállta a helyét. A bordó színválasztás egy kicsit sötét volt, jobban örültem volna egy üde kék árnyalatnak, vagy egy pasztell rózsaszín színnek, hiszen mégiscsak tavasz van, de egyébként ez az árnyalat is jól mutatott a világos bőrszíne és a barna haja mellett. Örültem a monokróm stílusú stylingnak, a hasonló árnyalatú kiegészítők pompásan passzoltak a ruhához. Egyébként az összeállításnak az érdekessége, hogy a hercegné két évvel korábban már egyszer viselte ugyanezt a szettet, annyi különbséggel, hogy a kiegészítők nagy része más volt, mint most. Egyébként ez a válogatás nekem jobban tetszik, egyedül azt sajnálom, hogy a haját kontyba fogták most össze. A megjelenését egy pár bordó Gianvito Rossi magassarkúval, bordó Prada clutch-csal, Sada Saucer kalappal és Mouawad ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Catherine haját egy oldalt elhelyezett, laza kontyba fogták össze, így megvillanthatta a fülbevalóját és a ruháról sem terelte el semmi a figyelmünket. A sminkje a megszokott volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira nude rúzs került.
|