Maude Apatow x Miu Miu2020.05.10. 20:27, Fanni
Jelenleg egyáltalán nincsenek események a kialakult járványhelyzet miatt, így arra gondoltam, hogy az oldalt az elmaradt posztokkal frissíteném addig, amíg helyre nem áll a világ rendje. A Golden Globe-os megjelenések után most az after partis szettekkel folytatjuk a sort.
Maude Apatow is a ellátogatott az InStyle magazin 2020-as Golden Globe after partijára, amit már elég régen, még január 5-én, vagyis vasárnap este rendeztek meg a megszokottak szerint a Beverly Hilton Hotelben, Beverly Hillsben.
A 22 éves színésznő egy igazán izgalmas és feltűnő, emlékezetes összeállítás mellett tette le a voksát, ami egyszerűen tökéletes volt, lélegzetelállítóan festett benne. Maude egy lila alapszínű, több tízezer apró kristállyal és flitterrel díszített, finoman dekoltált, valamint egyenes szabású Miu Miu estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek. Nem is tudom, hogy hol kezdjek hozzá, mert tényleg imádtam a végeredményt, és láthatóan, valamint az Instagram posztja alapján a fiatal tehetség imádta a ruhát, amit meg is értek, mert ez a darab minden lánynak az álma (jó nyilván túlzás, hogy minden, de értitek). A ruha igazi parti szett volt, ami önmagában is megállta volna a helyét, de a sminkkel és az egyszerű kiegészítőkkel emeltek a szinten, így tényleg lehetetlen bármibe is belekötni. A szabás hibátlan volt, mintha Maude-ra öntötték volna, a megfelelő helyeken nagyon szépen ki lett hangsúlyozva a kecses alakja. Nagyon tetszett a vékony, ezüst kristályokból kirakott övrész, mert ennek hála még szebben ki lett emelve a vékony dereka és a csípője is, de nagy figyelem került még a vállaira is és finoman a dekoltázsát is megvillanthatta, amitől kacérabb lett a megjelenése, de mégsem esett túlzásba semmivel. Ez a kreáció miniruhaként is remekül működött volna, egy kicsit sajnálom is, hogy nem úgy viselte, mert ennek a ruhának egy premieren lett volna a helye, tényleg fantasztikus és szerintem ott lesz az év végi "BDOTY" szavazás mezőnye között. Az élénk lila alapszín is nagyszerű választás volt Maude számára, mert a finoman barnított bőrszínével istenien kiegészítették egymást, az ezüst részletekkel pedig még izgalmasabb lett az egész. Meglepő módon hiába volt az estélyin rengeteg kristály és flitter, de mégsem éreztem a végeredményt túl merevnek, legalábbis ami a ruha esését illeti, valamilyen oknál fogva a szoknyát kifejezetten lágynak találtam, aminek örülök. Kiegészítőként, ahogy már emlegettem egyszerű darabokat választottak a stylistjával, így tényleg a ruha volt a középpontban. A megjelenését egy pár Miu Miu magassarkúval, illetve Harry Kotlar, Cartier és Le Vian ékszerekkel tette teljessé.
Maude haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és a hátára omolva viselt, egyenesre vasalva, elől pedig csattokkal tették teljessé. A sminkje klasszikus stílusú, amivel a régi hollywoodi sztárokat idézte meg, friss és ragyogó volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira élénk piros rúzs került.
|