Laura Dern x Armani Privé2020.07.12. 17:07, Fanni
Laura Dern is hivatalos volt az idei Oscar díjátadóra, amit még február 9-én, vagyis vasárnap este rendeztek meg a Los Angelesben található Dolby Theatreben.
Az 53 éves Oscar-díjas színésznő egy klasszikus stílusú, kifinomult és nőies kreáció mellett döntött ez alkalommal, amiben remekül festett. Laura egy rózsaszín alapszínű, fekete felsőrésszel kiegészített, valamint apró gyöngyökkel és kristályokkal, illetve rojtokkal díszített, A-vonalú Armani Privé estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek. Nem mondom, hogy imádtam a megjelenését, mert szerintem ennél frissebb ruhát is készíthettek volna, de összességében nem lehet panaszkodni, mert előnyös volt számára és láthatóan jól is érezte magát benne. A szabásba nem is tudok belekötni, mivel Laura alakját végig szépen követte és a megfelelő helyeken ki is hangsúlyozta, nagy figyelem került a vékony derekára, illetve a csípőjére is, valamint a dekoltázsa is maximálisan ki lett emelve, ezzel kicsit szexibb lett a végeredmény. Az A-vonalú szoknyarész igazán klasszikus kialakítású volt, a régi Hollywood-i filmsztárokat idézte meg benne és a csípőjét is formásabbá varázsolta ez a vonalvezetés, ami tényleg tetszett. Egyetlen problémám volt a választásával, mégpedig a fekete felsőrész, valamint az arról lelógó rojtos díszítés. Ez az egész úgy nézett ki, mintha az egyszerű pasztell rózsaszín szatén ruha felé egy fekete, kristályokkal, flitterekkel és gyöngyökkel díszített fekete melltartót húzott volna, ami elég fura hatást nyújtott számunkra és ódivatúvá tette a megjelenését. Ezt nagyon sajnáltam, így ettől biztosan megszabadultam és átalakítottam volna. A pasztell színválasztással nem volt gond, ez a rózsaszín árnyalat megtalálta a közös hangot az enyhén barnított bőrszínével és a mézszőke hajával is, viszont a fekete felső nem csak a kialakítás miatt volt rossz, hanem a sötét színe miatt is, ami teljesen elütött a lágy alapszíntől. Egyébként a kiegészítőkkel sem esett túlzásba, nagyon finom és egyszerű ékszereket párosított a stylistjával az estélyi mellé. A megjelenését egy pár fekete Armani magassarkúval, valamint Niwaka ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Laura haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és kicsit megemelve, a hátára omolva viselt, laza hullámokba beszárítva. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete szemceruzával és tusvonallal, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|