Cindy Bruna x Balmain2020.08.30. 18:54, Fanni
Cindy Bruna augusztus 28-án, vagyis péntek este megjelent a LuisaViaRoma 'Windod To a Fashion Future World" könyvbemutató partiján, amit Capri szigeténtalálható Giardini di Augusto-ban rendeztek meg, Olaszországban.
A 25 éves francia modell egy kifinomult, de mégis izgalmas összeállításban lépett a kamerák elé hónapok után most először. Cindy egy fekete, gyűrött fodrokkal díszített és pánt nélküli Balmain koktélruhát viselt a 2020-as őszi/téli kollekcióból. A fiatal modell mindig fantasztikus kreációkat visel az események során, ami most sem volt másképpen, kifejezetten tetszett a klasszikus kis fekete ruha felújított, modernebb változata, amit ez alkalommal láthattunk rajta, hiszen friss és fiatalos volt, de mégis illett az eseményhez. Bár Cindy általában szereti kiemelni a kecses alakját, de ez alkalommal a testét egy kicsit háttérbe szorította, a dereka és a csípője nem lett kiemelve, de ez helyett nagy hangsúlyt fektettek a vállaira és a lábaira, sőt a dekoltázsát is finoman megvillantotta, így a végeredmény szexi lett, anélkül, hogy túlzásba estek volna. Kifejezetten tetszettek a gyűrött fodrok a ruhán, hiszen ettől lett a végeredmény igazán izgalmas és kiemelkedő. A tervezés sziluettje is rendben volt, sőt kifejezetten izgalmasnak tartom a magasított derékrészt és a hagymaszabású szoknyát, amitől az egész sokkal emlékezetesebb lett. A ruhán egyébként semmit nem változtattak, a modell ugyanúgy viselte, ahogy a kifutón bemutatták, csak a styling lett más, aminek egyébként örültem is. A késő nyári évszak miatt egy kicsit jobban örültem volna egy színesebb, izgalmasabb színválasztásnak, szívesen láttam volna rajta narancssárga, vagy citromsárga árnyalatokat, de így sem panaszkodhatunk, mert a fekete a sötét bőrszínével jól mutatott, még akkor is, ha az összhatás egy kicsit egyhangú lett. A megjelenését egy pár csillogó Christian Louboutin magassarkúval, illetve Messika ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Cindy haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva, ennek köszönhetően a ruhán maradhatott a figyelem. A sminkje klasszikus és egyszerű lett; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is használtak, míg az ajakira nude rúzs került.
|