Kelsea Ballerini x Tom Ford2020.11.21. 16:22, Fanni
Kelsea Ballerini még október 21-én megjelent a 2020-as CMT Music Awards-on, amit idén Los Angelesben rendeztek meg.
A 27 éves énekesnő egy izgalmas és kacér, de az alkalomnak mégis megfelelő darabban lépett a kék szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Kelsea egy ezüst alapszínű, nagyobb flitterekkel díszített Tom Ford miniruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit magasított nyakrésszel és denevérujjakkal egészítettek ki. A ruha igazából nem is ruha volt, hanem egy blúz, legalábbis a kifutón annó így mutatták be, mellé pedig egy fekete maxiszoknyát párosítottak, de be kell vallanom, hogy a díjátadóra ez egy kifejezetten jó választás volt. Kelsea-tól már megszokhattuk a lazább, csajos és szexi megjelenéseket, így ez alkalommal sem okozott csalódást. Bár egy kicsit rövid volt a "ruha", ezen alakíthattak volna, hiszen nem sok kellett, hogy megvillantson magából valamit, de erről próbálok megfeledkezni. A denevérujjakat viszont imádtam, lehet, hogy túlzásnak tűnik a flitteres díszítés mellett, de mégis remekül nézett ki, ráadásul ezzel a szoknyarész hosszáról is sikerült elterelni a figyelmemet.
Viszont a magasított nyakrésszel és az alaktalan sziluettel nem voltam túlságosan kibékülve, ahogy írtam ez nem ruhának készült, sőt nem is az, hanem egy blúz, amit ruhaként viselt, amivel nem is lett volna baj, de nem igazán működött ebben a formában. Mondjuk azt nem bántam, hogy Kelsea alakjára nem lett tökéletesen kiemelve, mivel a hosszú lábaira került a hangsúly és ez éppen elegendő volt, főleg a szoknya hossza miatt, de mégis hiányzott valami, legalább a magasított nyakrésztől megszabadultam volna. Az ezüst alapszín viszont jól állt neki és eladhatóvá tudta tenni az énekesnő, akinek a barnított bőrszínével és a szőke hajával is kiegészítették egymást, de a pontot az i-re a csillogó flitterekkel tették fel. Kiegészítőként egy pár René Caovilla magassarkú szandált, valamint Melinda Maria és Graziela ékszereket választott.
Kelsea haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva, de talán egy magasan elhelyezett copf jobban passzolt volna a szetthez. A sminkje is csillogó lett; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát kontúrozták és pirosították, végül az ajkaira nude szájfényt vittek fel.
|