Rita Ora x Giambattista Valli2020.12.13. 21:25, Fanni
Rita Ora szintén jelen volt még november 8-án, vasárnap a 2020-as MTV Europe Music Awardson, ráadásul a londoni helyszín műsorvezetője is ő volt.
A 30 éves énekesnő egy kacér, de mégis drámai összeállítást választott erre az alkalomra, amiben láthatóan nagyon jól érezte magát. Rita egy sárga, tüllből elkészített és pánt nélküli Giambattista Valli koktélruhát viselt a 2021-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit fodrokkal díszítettek fel. A ruhában minden jelen volt, hogy a végeredmény emlékezetes és feltűnő legyen, ahogy azt az énekesnőtől már megszokhattuk. Örültem, hogy a megjelenése most nem volt annyira túlfűtött, mint máskor, nem esett túlzásba semmivel, bár a styling egy kicsit sok volt, több kiegészítő volt jelen, mint kellett volna, de az összhatás ennek ellenére is működött. Nem bántam, hogy Rita alakja nem lett igazán kiemelve, hiszen a figyelem inkább a hosszú lábaira terelődött, ami tökéletes volt számára.
Bár a fodrok eltakarták a csípőjét és a derekát is, viszont ennek ellenére is előnyös volt számára a sziluett, a fodrok pedig jól végezték a munkát, mintha egy felhőt viselt volna. Tetszett a kacér vállvillantás is, amitől még frissebb lett az összhatás szerintem. Ami a kiegészítőket illeti, a szemfülesek észre vehették, hogy a ruhán egy fekete masni is helyet kapott, bár a fodrok ezt szinte teljesen eltakarták, de így már egyáltalán nem tűnhet senkinek furának a fekete cipő és a fejdísz, hiszen tudatosan választotta a stylistja ezeket a darabokat Rita számára. Kifejezetten tetszett, hogy a hajpánt mesh anyaga passzolt a szandálhoz, amivel egy kis csillogást is bele tudtak csempészni a megjelenésébe. A sárga színválasztás is kellemes volt, Rita barnított bőrszínével és a szőke hajával is gyönyörű összhangot alkotott, friss és üde volt az egész. A megjelenését egy pár fekete René Caovilla magassarkú szandállal, fekete Jennifer Behr fejdísszel és Alan Crocetti ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Rita haját egy középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, elől pedig néhány tincs is szabadon maradt. A sminkje jól passzolt a kiegészítőihez és természetesen a ruhájához is; a szemeit sötétbarna és fekete füstös sminkkel, illetve műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira narancssárga rúzs és szájfény került.
|