Gal Gadot x Valentino2020.12.19. 21:14, Fanni
Gal Gadot december 16-án, vagyis szerdán otthonról jelentkezett be a 'Wonder Woman 1984' pekingi premierjére, hiszen a koronavírus-járvány miatt nem tudott elutazni.
A film 35 éves színésznője egy lélegzetelállító, nőies ruhát választott a stylistja segítségével erre az alkalomra, amiben gyönyörű volt. Gal egy élénk piros, lágy esésű és finom fodrokkal díszített, valamint hosszú ujjakkal és palásttal kiegészített Valentino estélyit viselt a 2021-es tavaszi/nyári kollekcióból. A kifutón eredetileg teljesen átlátszó formában mutatták be és nem gyakran mondok ilyet, de egy kicsit sajnálom, hogy legalább a szoknyának egy része nem maradt átlátszó a színésznő esetében. Természetesen így is remek volt a végeredmény, de így még könnyebb és kicsit kacérabb lehetett volna. Ráadásul ebben a formában egy kicsit túl tömör volt, szüksége lett volna egy kis nyitottságra, mert eléggé zárt volt az egész.
Ennek ellenére is imádtam egyébként a választását, a palásttal kiegészített ruhával egy kis szuperhősös elemet csempésztek bele a megjelenésébe, de mégis önmaga maradt, amit értékeltem. Bár ez alkalommal nem került olyan nagy figyelem Gal alakjára, viszont ezt egyáltalán nem bántam, mert ennek ellenére is előnyös volt számára, mivel leginkább a ruha légiességén akadt meg a szemem. Itt kis is kell emelnem, hogy nagyon örültem, hogy ezt a színésznő kihasználta, és mozgott benne fotózás közben, nem csak egy helyben állt, így nem is bánom annyira, hogy nem volt vörös szőnyeges esemény, mert Gal így is a legtöbbet hozta ki a ruhából. A piros színválasztás is tökéletes volt, a pirossal képtelenség hibázni, a színésznőnek is remekül áll ez az árnyalat, a bőrszínével és a sötét hajával is megtalálták a közös hangot, ami isteni volt. A kiegészítők területén sem estek túlzásba, egyszerű darabokat válogatott össze Elizabeth Stewart, a stylistja. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkúval és Tiffany & Co. ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Gal haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt. A sminkje klasszikus stílusú volt, amit egy karácsonyi partin is nyugodtan viselhetünk; a szemeit arany és barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira piros rúzst vittek fel.
|