Kim Kardashian x Atelier Versace2018.12.05. 20:27, Fanni
Kim Kardashian december 3-án, vagyis hétfő este hivatalos volt a 'The Cher Show' Broadway előadás nyitó estéjére, amit a Neil Simon Theatre-ben rendeztek meg.
A 38 éves reality sztár egy tőle megszokottan feltűnő és egyben szexi, de ugyanakkor mégis elegáns kreációban volt látható a fekete szőnyeges eseményen, ahol kifejezetten jól nézett ki. Kim egy ezüst, rojtokkal, láncokkal és Swarovski kristályokkal díszített, hátul teljesen kivágott, alakkövető és magasított nyakkal kiegészített Atelier Versace estélyit viselt az 1998-as őszi/téli kollekcióból. A sztár az elmúlt egy-két évben rengeteg vintage ruhát viselt a nagy eseményeken, így nem is tudott meglepetést okozni ezzel a választásával. Bár nem gondolom azt, hogy minden alkalommal megfelelő kreációkat választana ki a stylistjával, de ez a szett most kifejezetten tetszett (bár a hátsó részéről inkább tudomást sem szeretnék venni, ettől inkább eltekintek). Ha előlről nézzük meg jobban a ruhát, akkor azt gondolhatjuk, hogy Kim most nagyon visszafogta magát, egy kifejezetten konzervatív és ízléses darabban láthattuk, pedig erről szó sem volt, csak új értelmezést adott a villantásnak és inkább a hátát, valamint a dekoltázsának az oldalát és a derekát villantotta meg a hatalmas kivágásnak köszönhetően. Ez nekem személy szerint nem annyira tetszett, de mivel ez nem volt annyira feltűnő és látható, így meg tudok erről az 'apróságról" feledkezni. A ruhának fontos kiemelni az aprólékos kidolgozottságát, amin több, mint 800 órát dolgoztak annó, ami a végeredményen meg is látszik, hiszen a legkisebb részleteket is kézzel varrták fel rá, ami tényleg lenyűgöző számomra. A szabásba sem lehet belekötni, bár ezzel az alakkövető sziluettel újdonságot nem igazán tudott mutatni, de legalább Kim alakja tökéletesen ki lett emelve, ami azt jelenti, hogy a megszokottak szerint nagy figyelem került a vékony derekára és a formás csípőjére is, de a vállait is sikeresen meg tudta villantani. A színválasztás tetszett nekem a legjobban, mivel mostanában túl sok fekete, fehér és neon árnyalatú darabban láthattuk, szóval ez az ezüst árnyalat felüdülés volt tőle, ráadásul a kreol bőrszínével is nagyszerű összhangot alkotott, az aprólékos díszítéssel pedig feltették a pontot az i-re. Kétségtelen, hogy a reality sztárnak sikerült az összhatást eladhatóvá tenni, valamint az eseményen is jól megállta a helyét. Kiegészítőként egy pár ezüst Versace magassarkú szandált választott.
Kim haját egy középen elválasztott és szoros copfba fogták össze, amit alacsonyan helyeztek el. A sminkje klasszikus stílusú volt; a szemeit barna és arany füstös sminkkel, illetve műszempillával emelték ki, az arcát erőteljesen kontúrozták és highligher-t is vittek fel rá, végül az ajkaira nude színű rúzs került.
Olivia Wilde x Calvin Klein2018.12.05. 20:13, Fanni
Olivia Wilde december 4-én, vagyis tegnap este ellátogatott az 'If Beale Street Could Talk' los angelesi premierjére, aminek az Archlight Theatre adott otthont.
A 34 éves színésznő egy eléggé egyszerű, de annál sikkesebb és elegánsabb, színes összeállítás mellett döntött ez alkalommal. Olivia egy háromrészes, pink, fekete és zöld árnyalatú Calvin Klein tervezést viselt a 2019-es Resort kollekcióból, ami egy garbóból, egy magasított derekú szoknyából és egy oversized blézerből állt össze. Az alapötlet nekem kifejezetten tetszett, a színeket imádtam és nem csak egymással néztek ki nagyon jól, de a színésznőnek nem állt túl jól állt a végeredmény. Nagyon sajnálom, hogy nem az eredeti formájában, az eredeti árnyalatokkal viselte a kreációt, ami szerintem egy kicsit izgalmasabb és színesebb volt, mint ez (mármint ez is nagyon színes, de a kék felsőrész sokkal jobban nézett ki, valamint a pink szoknya is), szóval sajnálom, hogy ezen változtattak. Bár ez igazából számomra nem volt zavaró, hiszen a zöld, az élénk pink színnel kiegészítve gyönyörű összhangot alkottak egymással, a fekete pedig remek kontraszt volt melléjük és szerencsére Olivia bőrszínével is remek összhangot alkottak, de nekem a kék mégis hiányzott az egészből, de ez mellett el tudok nézni. Az viszont már kevésbé tetszett, hogy a blézer miatt nem lett megfelelően kiemelve a színésznő alakja, valamint ettől az összhatás is öregesebb lett szerintem, nem illett a korához. Ez miatt pedig nem tudom azt mondani, hogy a hét legjobban öltözött hírességek listájára fel fog kerülni, pedig nagyon szerettem volna. Olivia vékony dereka és a csípője is szépen ki lett emelve egyébként, a sziluett szépen követte a formás testét, de a blézer eltakart mindent, ami hatalmas hiba szerintem, szóval ezt inkább otthon kellett volna hagynia. Másba nem tudok belekötni az összeállításával kapcsolatban, annak pedig külön örültem, hogy a stylinggal nem esett túlzásokba. Kiegészítőként egy pár Christian Louboutin magassarkút választott.
Olivia haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba beszárítva viselt, ami helyett egy sikkesebb fazonnak jobban örültem volna. A sminkjére sem tudok jókat mondani sajnos, mert hatalmas túlzásokba estek; a szemeit erőteljes fekete és ezüst füstös sminkkel, valamint műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Laura Harrier x Marc Jacobs2018.12.05. 19:53, Fanni
Laura Harrier tegnap, vagyis december 4-én este megjelent a Bvlgari ékszermárka partiján, amit Miami-ban rendeztek meg a Faena Hotelben.
A 28 éves színésznő egy igazán izgalmas és egyben játékos, kacér ruhában érkezett az eseményre, ahol istenien nézett ki. Laura egy pasztell lime zöld alapszínű, ejtett vállrésszel kiegészített és bővebb szabású Marc Jacobs jumpsuit-ot viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, aminek a felsőrészét organzából elkészített, drámai fodrokkal díszítettek fel. Bevallom, hogy bármennyire is szeretem a színésznő megjelenéseit, sokkal jobban szeretem, amikor mellőzi a francia divatházat, vagyis a Louis Vuitton-t. Szerencsére most is így tett, aminek nagyon örültem, hiszen ez az outfit sokkal jobban állt neki a megszokott szettjeinél, valamint végre rajta is látszott, hogy ő maga is jól érezte magát benne, a fiatal korához és az eseményhez is tökéletesen passzolt, ami szintén plusz pontot érdemel szerintem. Az jól látható, hogy a szabás bővebb volt, mint amit megszokhattunk Laura-tól, viszont ez nem jelentett egyet azzal, hogy az alakja nem lett volna kihangsúlyozva benne, sőt kifejezetten jól ki lett emelve. Szerencsére nem veszett el benne a dereka és a csípője sem, bár egyik sem lett 100%-osan kihangsúlyozva, de legalább nem tűntek el, a legnagyobb figyelem a vállaira került, melyeket sikerült remekül megvillantania, így a kacér elemeknek sem kellett nemet mondania. Egyértelmű szerintem, hogy az egészben a drámai fodrok voltak a legizgalmasabbak, ezek a feltűnő elemek emelték új szintre a végeredményt, ami ezáltal sokkal izgalmasabb és egyben játékosabb is lett. A színválasztás szintén gyönyörű volt, ez a pasztell zöld árnyalat mesés összhangot alkotott a színésznő sötétebb bőrszínével és a hajával is, de a pontot az i-re a színes kiegészítőkkel és a sminkjével tették fel. Bár az árnyalatok nem éppen a téli évszakhoz passzolnak, egy késő tavaszi, kora nyári partihoz jobban passzolt volna, de engem most még ez sem tudott zavarni. A megjelenését egy pár arany Jimmy Choo magassarkú szandállal, pasztell rózsaszín Bvlgari táskával és Bvlgari ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Laura haját egy középen elválasztott, laza és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, elől pedig néhány hullámos tincset is szabadon hagytak. A sminkje egyszerű, de nagyon friss és üde lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira narancssárga-piros rúzs került.
Best Dressed of the Week2018.12.01. 23:22, Fanni
A két héttel ezelőtti "Best Dressed" szavazásunknak a végeredményével is itt lennék, ami igazán izgalmasra sikeredett. A szavazataitok alapján a hét legjobban öltözött híressége Zoe Kravitz lett, akit a 'Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald' londoni premierjén láthattunk ebben a gyönyörű, élénk pink Armani Privé estélyiben, ami úgy nézett ki, mintha ráöntötték volna. Be kell vallanom, hogy nekem is ez az outfit volt a legnagyobb kedvencem, így természetesen örültem, hogy a színésznőre szavaztatok a legtöbben, mert tényleg lélegzetelállító volt a végeredmény. A szavazást végig Zoe vezette és a szavazataitoknak a 38%-át sikerült megszereznie.
Mivel Ti már kiválasztottátok az én kedvencemet, így új győztes után kellett néznem és az én választásom végül Dua Lipa-ra esett. A fiatal brit énekesnő egy fekete-fehér, alul finoman átlátszó, lágy esésű és tollakkal, valamint flitterekkel díszített Armani Privé estélyit viselt, amiben ő is mesésen nézett ki, a kreáció pedig remekül megállta a helyét a díjátadón, ahol megjelent.
Ismételten köszönöm a szavazataitokat, nagyon sokat jelent és remélem, hogy ezen a héten is velem fogtok tartani, hogy ismét együtt választhassuk ki a legjobban öltözött hírességeket. A legújabb szavazás már megtalálható az oldalon, a megszokott helyen.
Best Dressed of the Week2018.12.01. 23:14, Fanni
Ismét ellustultam, így csak most hozom el Nektek a három héttel ezelőtti "Best Dressed" szavazás végeredményét és még egyszer bocsánat. A Ti szavazataitok alapján Hannah Bagshawe, Eddie Redmayne felesége lett a hét legjobban öltözött híressége, akit a 'Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald' párizsi premierjén csodálhattunk meg ebben a drámai és előkelő, nőies Christian Dior Couture estélyiben, amiben lélegzetelállítóan nézett ki. Semmi hibát nem találhatunk a választásában, a styling és a végeredmény is tökéletes volt, szóval megértem, hogy miért szavaztatok rá ilyen sokan. A szavazataitoknak a 22%-át sikerült megszereznie.
Az én választásom egy kicsit nehezebb volt, mivel két színésznő között örlődtem, végül Rachel McAdams mellett döntöttem, akit egy sötét Rami Kadi Couture estélyiben láthattunk a vörös szőnyegen, ami a nagy visszatérése volt az első gyermeke születése után. A színésznő mesésen nézett ki és nagyon örülök, hogy őt hoztam ki győztesnek, mert a másik kedvencemmel, Zoe Kravitz-cal szemben ez az összeállítás tényleg tökéletes lett, a szabás és a színvilág is hibátlan, a díszítés pedig a jéghegy csúcsa volt.
Köszönöm szépen Mindenkinek a szavazatokat és remélem, hogy ezen a héten is velem fogtok tartani, hogy újból kiválaszthassuk a legjobban öltözött hírességeket. A legújabb "Best Dressed" szavazást pedig már meg is találhatjátok az oldalon, a megszokott helyen! :)
|