Best Dressed of the Week - Szavazás2018.02.17. 11:15, Fanni
Rögzített bejegyzés hétfő késő estig! Tekerj lejjebb a friss hírekért, valamint ne felejts el szavazni Te sem!
Itt is lennék a legújabb, eheti "Best Dressed" szavazásunkkal, ami ez alkalommal is kifejezetten változatos lett. A múlthéten is elég sok színes és élénk összeállítást láthattunk a nagyobb eseményeken, ami most sem volt másképpen, és jól látható, hogy most inkább a piros és a sötétebb árnyalatok voltak többségben, de azért akadt egy-két frissító, világosabb megjelenés is, így biztos vagyok benne, hogy Mindenkinek sikerül megtalálnia a kedvencét. A héten kezdetét vette a 2018-as Berlini Filmfesztivál, valamint több más premier és parti is volt, illetve a new yorki divathetet is most rendezték meg, szóval volt miből válogatni. Nem is húznám tovább a szót, irány szavazni! :)
Szóval a szavazás lényege az lenne, hogy minden héten kiválasztanátok a "Legjobban öltözött hírességet". A szavazás minden héten szombaton (legkésőbb vasárnap délelőtt) tenném fel az oldalra és vasárnap estig (vagy legkésőbb hétfő estig) lehet majd szavazni. A szavazást követően pedig egy külön bejegyzésben számolok be Nektek a döntésetekről, illetve még én is kiválasztanám a saját kedvencemet, aki szerintem megérdemelte volna még a győzelmet. Még egy kis infó: a szavazásban mindig az elmúlt hét szombatjától, a jelenlegi hét péntekéig vannak felsorolva a szavazásra kiválasztott kedvencek! (A szavazás állása új ablakban nyílik majd meg!)
Best Dressed of the Week2018.02.13. 18:47, Fanni
El is hoztam a legutóbbi "Best Dressed" szavazásunknak a végeredményét. A Ti szavazataitok alapján a hét legjobban öltözött híressége Penelope Cruz lett, aki a Goya Awards-on jelent meg ebben a hófehér, ezüst részletekkel díszített custom made Atelier Versace estélyiben, amiben tényleg fantasztikusan nézett ki. Bár nem ő vezette a mezőnyt, ez az utolsó pillanatban változott, amikor sikerült megellőznie Margot Robbie-t. A szavazataitoknak végül a 44%-át sikerült megszereznie a spanyol szépségnek.
Az én választásom pedig Rachel Brosnahan-ra esett, aki az amfAR Gálára látogatott el ebben a klasszikus és nőies, fekete alapszínű Carolina Herrera estélyiben, amit élénk virágmintákkal díszítettek fel, valamint mélyen dekoltáltak és uszállyal egészítettek ki. Az elmúlt egy hétben teljesen beleszerettem a színésznőben (ami főleg a sorozatának köszönhető), így amikor őt választottam akkor nem csak az eszemre és a szememre, hanem a szívemre is hallgattam, szóval kihagyhatatlan volt számomra. De természetesen a tervezés is gyönyörű volt.
Köszönöm szépen ismét Mindenkinek, aki szavazott, remélem, hogy legközelebb is velem fogtok tartani és újból együtt választjuk ki a legjobbakat a "Best Dressed" címre. Addig is szavazzatok a legjobban öltözött férfi hírességekre! :))
Best Dressed of the Week - Szavazás2018.02.10. 13:43, Fanni
Rögzített bejegyzés hétfő késő estig! Tekerj lejjebb a friss hírekért, valamint ne felejts el szavazni Te sem!
Itt is lennék a legújabb, eheti "Best Dressed" szavazásunkkal, ami ez alkalommal elég változatos lett. A múlthéten elég sok színes és élénk összeállítást láthattunk a nagyobb eseményeken, ami most sem volt másképpen, de mégis a letisztult, fehér ruhák voltak döntő többségben, amivel nehezen lehet mellényúlni, így nem is csodálkozhatunk, hogy ennyiren döntöttek mellette. A stílusokat illetően most inkább az egyszerűbb darabok voltak előnyben, a drámaiság nem volt annyira jelen, mint az előző hetekben és több hónapja most először fordult elő, hogy egy teljesen piros ruha sem kapott helyet a Top 8 között, bár Rachel Brosnahan tervezése tartalmazza az árnyalatot. Nem is húznám az időt, irány szavazni, hétfőn pedig hozom a végeredményt! :)
Szóval a szavazás lényege az lenne, hogy minden héten kiválasztanátok a "Legjobban öltözött hírességet". A szavazás minden héten szombaton (legkésőbb vasárnap délelőtt) tenném fel az oldalra és vasárnap estig (vagy legkésőbb hétfő estig) lehet majd szavazni. A szavazást követően pedig egy külön bejegyzésben számolok be Nektek a döntésetekről, illetve még én is kiválasztanám a saját kedvencemet, aki szerintem megérdemelte volna még a győzelmet. Még egy kis infó: a szavazásban mindig az elmúlt hét szombatjától, a jelenlegi hét péntekéig vannak felsorolva a szavazásra kiválasztott kedvencek! (A szavazás állása új ablakban nyílik majd meg!)
Best Dressed of the Week2018.02.05. 19:53, Fanni
Most pedig itt is lennék (végre időben) a legutóbbi "Best Dressed" szavazásunknak a végeredményével. A Ti szavazataitok alapján az elmúlt hét legjobban öltözött híressége Hailee Steinfeld lett, akit egy élénk piros Elie Saab estélyiben láthattunk egy elő Grammy partin. Bár tényleg csinos volt a fiatal tehetség, de mégis sikerült meglepnetek, hogy rá szavaztatok a legtöbben, bevallom, hogy más győzelmére számítottam volna tőletek. A szavazataitoknak a 33%-át sikerült ez alkalommal is megszereznie.
Az én választásom könnyű volt, egyértelmű, hogy Lupita Nyong'o-ra esett, aki egy lélegzetelállító lila Atelier Versace lágy esésű estélyit viselt a 'Black Panther' los angelesi premierjén, amit arany részletekkel és lila kristályokkal díszítettek fel. A ruha könnyedésge, a drámai elemekkel kiegészítve fantasztikus az egész, és mivel esélyes már most a "BDOTY" listám élére, így kihagyhatatlan volt számomra, bár Lorde szintén Versace midiruhája is a kedvenceim között volt most.
Köszönöm még egyszer, hogy szavaztatok, és ahogy az előző bejegyzésben emlegettem, holnap egy új fog kikerülni az oldalra, remélem, hogy akkor is velem fogtok tartani és együtt kiválaszthatjuk a januári hónap legjobban öltözött férfi hírességét.
2018 Grammy Awards - Best Dressed2018.02.05. 19:45, Fanni
Itt is lennék a legutóbbi "Special Editon" szavazásunknak a végeredményével, hiszen ez alkalommal a 2018-as Grammy Awards legjobbjaira szavazhattatok. A Ti döntésetek alapján Hailee Steinfeld lett a díjátadó legjobban öltözött híressége, akit egy hófehér, finoman alakkövető Alexandre Vauthier estélyiben láthattunk, amit elől magasan fel is slicceltek, így sikerült megvillantania az outfitjének a legizgalmasabb elemét, vagyis a lila, metálos végeredményű csizmáját, ami tényleg a csúcspont volt. Nekem is a kedvenceim közé tartozott a 21 éves színésznő megjelenése, így tényleg örültem, hogy ennyien szavaztatok rá. A mezőnyt egyébként végig ő vezette, a szavazataitoknak pedig a 33%-át tudta megszerezni.
Az én választásom a brit énekesnőre, Rita Ora-ra esett, akit egy fekete, hosszú uszállyal ellátott és aszimmetrikus szabású Ralph & Russo Couture kreációban láthattunk a vörös szőnyegen és még Angelina Jolie is megirigyelhetné a lábvillantását. Engem is meglepett, hogy mennyire megszerettem ezt az outfitet, bevallom, hogy az első választásom nem rá, hanem Miley Cyrus egyik megjelenésére, vagy Chrissy Teigen választására esett volna, de utolsó pillanatban változtattam és nagyon boldog vagyok a döntésemmel. Sőt, szerintem Rita-nak ez az első győzelme az oldalon, ami nagy szó, mert tavaly és az előtt szinte alig volt olyan megjelenése, ami tetszett volna!ű
Köszönöm ismét Mindenkinek, aki szavazott, nagyszerűek vagytok és remélem, hogy legközelebb is velem fogtok tartani, hiszen hamarosan újból jelentkezni fogok egy különszavazással, de ez alkalommal az idei év első "Best Dressed of the Month - Menswear" szavazását fogom elhozni, méghozzá holnap délután.
|