Olivia Palermo x Tommy Hilfiger2020.11.15. 17:51, Fanni
Olivia Palermo még október 10-én, vagyis vasárnap délután hivatalos volt a 2020-as Green Carpet Fashion Awardsra, amit szokásosan Milánóban szoktak megrendezni, ám idén a járvány miatt online tartották meg az eseményt.
A 34 éves modell is az otthonából vett részt a díjátadón, de szerencsére ennek ellenére is kiöltözött, aminek örültem. Olivia egy élénk narancssárga, bő szabású és laza Tommy Hilfiger estélyit viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit hátul mélyen kivágtak és bő, denevérujjakkal egészítettek ki. A ruhát a 70-es évek sztárjai inspirálták, de nem csak ez miatt lehetett ismerős ez a kreáció, hanem azért is, mert a 2019-es Cannes-i Filmfesztiválon ugyanezt a tervezést már láthattuk valakin, mégpedig Priyanka Chopra-n. Egyébként nem bánom, hogy viszont láthattuk az estélyit, mert a színésznőn nem hozta el a várt hatást, Olivián sokkal jobban mutatott a végeredmény. Bár egy kicsit úgy éreztem, hogy a tervezés a modellen elég nagy volt, egy mérettel lehetett volna kisebb, viszont amint összehasonlítottam Priyanka változatával egyből jobban tetszett ebben a bőbb, laza formában, amitől hétköznapibb és kényelmesebb lett a végeredmény, de az összhatás mégis sikkes maradt, ennek pedig nagyon örültem.
Ezen a képen nem látszik, de a ruha hátul mélyen ki volt vágva, amitől még szexibb és frissebb lett a megjelenése. Imádtam a denevérujjakat is, melyek nem túl megszokottak a vörös szőnyegen, de be kell vallanom, hogy nem bánnám, ha ismét visszatérne ez a fazon, mert sok sztárnak jól állna szerintem. Egyébként a szabás sem volt előnytelen, bár nagy volt a tervezés, de Olivia csípője ennek ellenére is igazán szépen ki lett emelve. A legjobban az élénk narancssárga árnyalat tetszett, ami istenien állt a modellnek, a világos bőrszínével és a mézszőke hajával is isteni összhangot alkotott, viszont a pontot a flitterekkel tették fel az i-re, így még izgalmasabb lett az egész. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval tette teljessé, ékszereket nem viselt.
Olivia haját egy oldalt elválasztott, sikkes copfba fogták össze, amit alacsonyan helyeztek el. A sminkje friss és egyszerű lett; a szemeit barna és arany szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és bronzosították, végül az ajkaira a ruhájához illő narancssárga rúzst vittek fel.
Best Dressed of the Week - Szavazás2020.11.15. 17:37, Fanni
Rögzített bejegyzés szerda estig! Tekerj lejjebb a friss hírekért, valamint ne felejts el szavazni!
Ismét egy "Best Dressed of the Week" szavazással jelentkeznék, ami ismét izgalmas lett. Bár a múlt héten nem került ki semmi, de ahogy korábban emlegettem a jelenlegi helyzet miatt csak akkor jelentkezem szavazással, ha volt elegendő jó megjelenés a vörös szőnyegen, esetleg azon kívül. Szerencsére ezen a héten nem volt hiány az eseményekből, így hamar összejött a Top 12-es mezőny, és elég változatos lett a szavazás, így remélem, hogy sikerül mindenkinek megtalálnia a kedvencét. Ez alkalommal Kylie Minoguenak sikerült dupláznia két fantasztikus szettel. Nem is húznám tovább az időt, itt az ideje szavazni. :)
A szavazás lényege, hogy minden héten együtt választjuk ki az adott hét "Legjobban öltözött hírességet". A szavazás szombatonként (legkésőbb vasárnap délelőtt) teszem fel az oldalra és hétfő estig (vagy legkésőbb kedd estig) lehet szavazni. A szavazást követően pedig egy külön bejegyzésben számolok be Nektek a döntésetekről, illetve én is kiválasztom a saját kedvencemet, aki szerintem megérdemelte volna még a győzelmet. Még egy kis infó: a szavazásban mindig az elmúlt hét szombatjától, a jelenlegi hét péntekéig vannak felsorolva a szavazásra kiválasztott kedvencek! (A szavazás állása új ablakban nyílik meg!)
Cindy Bruna x Y/Project2020.11.15. 16:48, Fanni
Cindy Bruna is a meghívott vendégek között volt még szeptember 24-én, csütörtök este a 2020-as Monte Carlo Gala for Planetary Health eseményen Monte Carloban.
A 26 éves francia modell egy szexi és modern, de mégis elegáns darabban lépett a kék szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Cindy egy hófehér, kétrészes Y/Project kreációt viselt, amit kifejezetten neki terveztek és egy bodyból, valamint egy egyenes szabású maxiszoknyából állt össze. A szettel egy kicsit Kim Kardashiant idézte meg bennem, de ez esetben a lehető legjobb módon. Bár a reality sztáron nem minden esetben szoktam szeretni a választásait, de az ehhez hasonló vagány, de mégis letisztult darabokat kifejezetten szeretem. És annak ellenére, hogy a végeredmény egy laza partin jobban mutatott volna mégis úgy érzem, hogy a szettet sikerült remekül eladhatóvá tennie a modellnek, akin istenien állt az egész. Kifejezetten tetszett, ahogy a ruha alól kivillant a csípője, ettől lett a megjelenése sejtelmes, és szerencsére ehhez nem kellett az, hogy megvillantsa a lábait, esetleg a dekoltázsát.
A szabás többi részletével is elégedett voltam, mivel Cindy kecses alakja szépen ki lett emelve, a vékony derekára és a csípőjére is elég nagy figyelem került, a ruha minden szempontból előnyös volt számára. A fehér színválasztásba sem tudok belekötni, mivel a modell sötét bőrszínével és a fekete hajával is gyönyörű kontrasztot alkotott ez a világos árnyalat, viszont a pontot az i-re a gyönyörű ékszerekkel tették fel, így a csillogás is jelen volt. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút és Orlov ékszereket választott.
Cindy hosszú haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és felül lelapítva viselt, egyenesre vasalva. A sminkje is friss és üde lett; a szemeit ezüst és fekete tusvonallal, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira nude rúzs és szájfény került.
Helen Mirren x Dolce & Gabbana2020.11.15. 16:06, Fanni
Helen Mirren is ott volt szeptember 24-én, csütörtök este a 2020-as Monte Carlo Gala for Planetary Health eseményen, aminek természetesen Monte Carlo adott otthont.
A 75 éves színésznő egy egyszerű, de annál elegánsabb kreációban csillogott a fotósok előtt, amiben mesésen nézett ki. Helen egy sötétzöld, alakkövető és hosszú ujjakkal kiegészített custom made Dolce & Gabbana estélyit viselt. A színésznő megjelenéseit imádom, főleg amikor ehhez hasonlóan drámai kreációkat visel, hiszen ezek állnak neki a legjobban. Bár nem ez a szett volt a legemlékezetesebb, amit valaha láthattunk tőle, viszont a végeredmény ennek ellenére is maradandó volt, az eseményen pedig fantasztikusan megállta a helyét, a színésznő stílusához is jól passzolt. A szabáson látszik, hogy kifejezetten neki tervezték, hiszen végig remekül követte Helen alakját, akinek a vékony dereka és a formás csípője is gyönyörűen ki lett emelve, a legjobban mégis az átlapult nyakrész és ruhán elhelyezett gombos díszítés tetszett, amitől izgalmasabb lett az egyszerű tervezés.
Annak ellenére, hogy a Dolce & Gabbana nem tartozik a kedvenceim közé a végeredménnyel mégis sikerült levennie a lábaimról a színésznőnek, akin istenien állt az összeállítás. A pontot az i-re a gyönyörű ékszereivel tette fel, amitől tényleg előkelő és drámai lett a megjelenése. A zöld színválasztás is csodás volt, gyakrabban kéne bordó és zöld árnyalatokat viselnie, mert ezek a színek istenien állnak neki, az enyhén barnított bőrszínével és az ősz hajával is mesésen kiegészítették egymást. Kiegészítőként egy pár Giuseppe Zanotti magassarkút, illetve Dolce & Gabbana Alta Gioielleria ékszereket választott.
Helen haját egy elől megemelt, elegáns kontyba készítették el. A sminkje drámai és feltűnő lett; a szemeit fekete tusvonallal, szürke szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Leona Lewis x Pamella Roland 2020.11.15. 15:03, Fanni
Leona Lewis is hivatalos volt a 2020-as Monte Carlo Gala for Planetary Health eseményre, amit szeptember 24-én rendeztek meg Monte Carloban.
A 35 éves brit énekesnő egy drámai és szexi, elegáns kreációban lépett a kék szőnyegre, ahol csodásan festett. Leona egy aranyszínű, mélyen dekoltált és hosszú uszállyal, valamint ejtett vállrésszel kiegészített, alakkövető Pamella Roland estélyit viselt a 2020-as őszi/téli kollekcióból, amit apró kristályokkal és flitterekkel díszítettek fel. Nem mondanám a végeredményt túl frissnek vagy éppen modernnek, hiszen ez a szett kifejezetten ódivatú volt a rengeteg flitternek és a szabásnak köszönhetően, viszont az énekesnőnek ennek ellenére is sikerült eladhatóvá tennie az outfitet, aminek örültem és valljuk be, hogy az eseményen is jól megállta a helyét, amibe nem lehet belekötni. A szabás a maga klasszikus vonalaival együtt is tökéletes volt, hiszen végig remekül követte Leona vékony derekát és a csípőjét is, viszont a legnagyobb figyelem a dekoltázsára és a vállaira került.
Bár az ejtett vállrésszel sikerült egy kis frissességet, modern csavart belevinniük az összhatásba, bár be kell vallanom, hogy ez esetben ettől inkább megszabadultam volna, pánt nélküli darabként kicsit jobban tetszene az egész. Igazából az arany színválasztás volt számomra az a pont, ami miatt az egészet régimódinak éreztem, eltűnt a ruha frissessége, jobban tetszett volna, ha más lenne az alapszín. Ennek ellenére Leona bőrszínével remekül mutatott ez az arany árnyalat, így nem igazán tudok döntésre jutni a választásával kapcsolatban, tetszett is, meg nem is. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval, illetve Cartier ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Leona haját több apró fonatba készítették el. A sminkje klasszikus és elegáns lett; a szemeit barna és arany szemhéjpúderrel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, valamint highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira nude rúzs került.
|