Leslie Mann x Marchesa
2016.02.05. 12:41, Fanni
A 'How To Be Single' másik főszereplője, Leslie Mann is ott volt a feburár 3-án megrendezett new yorki premieren.
A színésznő egy térdig érő, Marchesa ruhát viselt, aminek a szoknyarészét púderszínű tollakkal díszítettek, a felső része pedig fekete csipléből készült és magasított nyakat kapott.. A ruhához fekete Christian Louboutin magassarkú szandált párosított, valamint fekete Amanda Pearl clutch-ot és Irene Neuwirth ékszereket.
Na erre a szettre, vagyis ruhára tényleg nem lehet azt mondani, hogy unalmas lenne, viszont nekem egyáltalán nem tetszik a szoknyarésze, valamint a felsőrész magasított nyakával sem tudok egyet érteni. Ha a szoknya ugyanúgy fekete csipkéből készült volna, és szűkebb lenne akkor teljesen rendben lenne az egész megjelenés.
A haját egy egyszerű kontyba fogták össze, elől pedig hagytak néhány egyenes tincset. A sminkjének a középpontjába a szemei kerültek, amit fekete színekkel, illetve műszempillával emeltek ki, míg az ajkaira egy nude árnyalatú rúzs került.