Samira Wiley x Milly 2016.06.11. 17:30, Fanni
Samira Wiley is ott volt június 6-án, hétfő este a 2016-os CFDA Fashion Awards-on, amit természetesen New Yorkban rendeztek meg a Hammerstein Ballroom-ban.
Az 'Orange is the New Black' 29 éves színésznője egy igazán nőies és kacér szettben jelent meg a díjátadón, ahol az utolsó megjelenéséhez hasonlóan, most is remekül nézett ki. Samira egy fekete-zöld, mélyen dekoltált, A-vonalú Milly midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit pálmalevelekkel díszítettek. A színésznő igazán bájos volt a megjelenése alkalmával, a ruhának a szabása is istenien nézett ki a klasszikus stílusának köszönhetően, a szoknya merevsége pedig feltette a pontot az i-re, illetve most a zsebek alkalmazása is tetszett, ami a pózolásban is segítette őt. A ruha Samira alakját is szépen kiemelte, ami a szűkebb, övszerű derékrésnek köszönhető és az onnantól bővülő szoknyának. A megjelenését egy pár fekete, bokapántos Stuart Weitzman magassarkúval tette teljessé, ékszereket ő sem viselt.
A haját a szokásos, természetes formájába hordta, amivel igazából túl sok mindent nem is lehetne csinálni. A sminkje egyszerű, friss és üde lett, ami jól működött a ruha stílusa mellett. A szemeit bézs színű szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|