Portia Doubleday x Philosophy2016.06.13. 13:04, Fanni
Portia Doubleday még a június 2-án, csütörtök késő délután megjelent a Television Academy 70. évfordulóját ünneplő gáláján, amit Los Angelesben rendeztek meg.
A 'Mr. Robot' 27 éves színésznője egy elegáns és kacér szettben látogatott el az eseményre, ahol remekül nézett ki, főleg ha az egyik utóbbi megjelenéséhez, a Critics' Choice Awards-os Novis maxiruhájához hasonlítjuk az egészet. Portia most egy a hírességek által nagyon kedvelt, mélyen dekoltált, piros-fekete, hosszú ujjú Philosophy midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, ami az átlátszó hatást kelti bennünk, a nude színű betétnek köszönhetően, amit a piros ruha alá varrtak. A színésznőn látható ruhát már olyan emberek viselték már az elmúlt hónapokban, mint Kristen Bell, Julianne Hough vagy éppen Sarah Paulson, viszont ők a magas nyakú verzió mellett tették le a voksukat. Ahogy a fent emlegetett színésznőkőn, úgy Portia-n is nagyon tetszett az összeállítás, a mély kivágásnak köszönhetően szexisebb és fiatalosabb lett az egész, ami hozzá így sokkal jobban passzolt szerintem. Az alakja is megfelelően ki lett emelve, főleg a dereka, amin a vékony, fekete övrész is sokat segített. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval és Sylva & Cie ékszerekkel egészítette ki.
Portia haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva kisebb, tengerparti stílusú hullámokba sütöttek be neki. A sminkje egyszerű és üde lett; a szemeit egy fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|