2016.06.13. 13:42, Fanni
Gigi Hadid még június 3-án, péntek este megjelent a Maybelinne New York által szervezett partin, ami Los Angelesben kapott helyet, a The Line Hotelben.
A 21 éves modell egy igazán dögös és fiatalos szettben lépett a pink szőnyegre, ahol remekül nézett ki, bár a szavaim nem akadt. Gigi egy sötétkék, nagyobb flitterekkel díszített, spagettipántos David Koma miniruhát viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból, amit elől két cipzár is helyet kapott. Körülbelül két hónapja Zendaya-n is látható volt ennek a ruhadarabnak a hasonló változata, ő a GLAAD Media Awards-on viselte, még áprilisban. A fiatal modell a megjelenéseinek a 90%-ban nem igazán tud csalódást okozni, de ez a szett valahogy még sem tartozik a kedvenceim közé, ami valószínűleg azért van, mert Zendaya-n az egészet jobban szerettem. Gigi alakját sajnos nem igazán követi a ruha, úgy ahogy azt kellene, ami a fura pózolásának köszönhető, viszont a színek istenien állnak neki. És ahogy végignéztem a partin készült fotókat a modellről sok képen láthatjuk ebben a beállásban, viszont amelyeken nem így van, azokon kifejezetten jól áll neki a ruha és az alakját is szépen követi. A megjelenését egy pár ezüst Christian Louboutin magassarkúval és Eva Fehren ékszerekkel egészítette ki.
Gigi haja leengedve maradt, amit egyenesen, hátrafésülve, vizes hatással megbolondítva készítettek el neki, ami nekem tetszett a modernsége és a letisztultsága miatt, jól passzolt a ruha stílusához is. A sminkje már egy erőteljesebb és hivalkodóbb lett; a szemeit ezüst és lilás-bordó színekkel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira egy padlizsánszínű rúzs került.
A Maybelinne New York szépségápolási márka los angelesi partijára Katherine McNamara is hivatalos volt június 3-án, péntek este.
A 'Shadowhunters' 20 éves színésznője a szokásához híven egy nagyon egyszerű, hétköznapi, de mégis csajos szettben jelent meg az eseményen. Katherine egy mélyen dekoltált, élénk színű, piros Alice + Olivia miniruhát viselt, ami mintha egy picit nagyobb lenne rá derékban, de ennek ellenére a szabása kifejezetten jól állt neki. A színe is nagyon tetszett, fiatalos, vidám és nyárias, a bőrszínéhez is remekül passzolt az egész, viszont a vörös hajszíne mellett már egy kicsit túl soknak tartom. Sajnos egy kicsit kezdem unalmasnak és már-már jelentéktelennek találni a fiatal színésznő vörös szőnyeges megjelenéseit, mert mindig a biztonságot nyújtó, már bevált szettekbe bújik bele, amelyek bár mindig jól állnak neki, de egy kicsit nem ártana, ha elkezdene ő is kísérletezgetni, én nagyon örülnék neki. Elég lenne csak a mintákkal kezdenie és onnan szép lassan haladhatna tovább. Bízok benne, hogy a közeljövőben láthatjuk őt is egy valamivel izgalmasabb outfitben. Katherine a megjelenését egy pár fekete, bokapántos és platformos JustFab magassarkú szandállal, Jennifer Fisher ékszerekkel és egy ezüst Sondra Roberts clutch-csal (nincs a képen) egészítette ki és tette teljessé.
Katherine haja leengedve marat, amit most is, mint az estek nagyobb részében középen elválasztva, laza, de rendezett hullámokba besütve viselt. A sminkje egyébként nagyon tetszett, egyszerű és természetes lett, de mégis mutatós. A szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcára barnás árnyalatú pirosítót vittek fel, míg az ajkaira egy világosbarna matt rúzs került.