Maddie Ziegler x Christian Siriano2016.08.01. 11:51, Fanni
Maddie Ziegler is ellátogatott július 31-én, tegnap kora este a 2016-os Teen Choice Awards-ra, amit idén is Inglewoodban rendeztek meg a The Forumban.
A 13 éves táncos/modell egy igazán bájos, nyárias és játékos ruhában lépett a kék szőnyegre, ahol igazán mesésen nézett ki. Maddie egy rózsaszín és barack színekből álltó, virág és levélmintákkal díszített, pánt nélküli Christian Siriano rompert viselt, amit kifejezetten az ő számára tervezetek. A ruhadarab alapja a 2017-es Resort kollekcióban található egyik estélyi és midiszoknya volt, amelyek szintén fantasztikusak és valami azt sugallja, hogy talán az Emmy Awards-on majd láthatjuk a ruhát az egyik színésznőn. Örültem, neki, hogy Maddie nem a midiszoknyát vagy éppen az estélyit viselte ezen a díjátadón, mivel azokban nagyon túl öltözött lett volna többiekhez képest és nem illett volna bele az összképbe, tehát ez volt a legmegfelelőbb választás a számára, hiszen nagyon fiatalos, játékos és laza az egész, de az elegáns vonal is megvan benne. A színösszeállítás az, ami igazán megfogott, hiszen gyönyörű az egész, a minták is mesések és szépen kidolgozottak, de a legfontosabb, hogy az egész jól passzol a táncos napbarnított bőrszínéhez. Mivel még fiatal, így túl nagy hangsúly az alakjára még nem igazán szokott kerülni, de a romper szabása a derekát azért szépen kiemelte, de a legnagyobb figyelem az kétség kívül a hosszú és vékony lábaira került. A megjelenését egy pár lazacszínű Jimmy Choo magassarkú szandállal, Jennifer Meyer és Jordan Askill ékszerekkel, valamint egy barackszínű-fehér, márványhatású Edie Parker clutch-csal tette teljessé.
Maddie haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, laza hullámokban viselt. Szerencsére a sminkjével sem estek túlzásba, letisztult és fiatalos lett; a szemeit csillogó bronzszínű szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira világos rózsaszín szájfény került.
|