Tinashe x Juan Carlos Obando2016.08.30. 14:17, Fanni
Tinashe is ott volt idén is az MTV Video Music Awards-on, amit most augusztus 28-án, vasárnap este rendeztek meg a Madison Square Garden-ben, New Yorkban.
A 23 éves énekesnő egy nagyon visszafogott, nőies és egyben elegáns összeállításban lépett a fehér szőnyegre, ahol egyszerűen fantasztikusan nézett ki. Tinashe egy piros, mélyen dekoltált és oldalt egy kisebb kivágással kiegészített, bő szárú Juan Carlos Obando jumpsuit-ot viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit még egy hosszú és vékony, színben passzoló sállal egészítettek ki. Ez a darab egyébként lehet, hogy ismerős lehet Nektek is, hiszen mág májusban Blake Lively-t is láthattuk ebben a darabban, amikor a Cannes-i Filmfesztiválon ezt viselte a 'Cafe Society' photocall-ján. Ahogy akkor a színésznőn, úgy most a fiatal énekesnőn is imádtam ezt a darabot és nem igazán tudom eldönteni, hogy kin mutatott jobban. Egyébként, ahogy Blake-nél, úgy Tinashe-nél is az volt az egyetlen hiba, hogy a nadrág szára túl hosszú volt és itt sem alakítottak rajta, pedig jobb lett volna. A szabása elég jól kiemelte az alakját, bár a legnagyobb figyelem a dekoltázsára és a derekára került, ezeken kívül más nagyon nem is került reflektorfénybe, hiszen a lábai is teljes takarásban voltak. Ami pedig a piros színt illeti, egyszerűen istenien mutatott a barna bőrszínével, nagyon jól kiegészítették egymást. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkúval és Jennifer Meyer ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Tinashe haját egy egyszerű és teljesen letisztult kontyba fogták össze, így semmi sem terelhette el a figyelmünket a ruhájáról. A sminkje pedig elég drámai és feltűnő lett; a szemeit barna színekkel és hatalmas műszempillákkal emelték ki, amelyek egy kicsit kiverték nálam a biztosítékot, az arcát bronzosították és pirosító is került rá, míg az ajkaira világosbarna rúzs került.
|