2016.09.20. 18:10, Fanni
Julianne Hough is ott volt még a szeptember 11-én megrendezett Creative Emmy Awards-on, amit a los angelesi Microsoft Theatre-ben rendeztek meg és itt díjazták az év elején bemutatott tévés musical-ét, a 'Grease Live!'-ot.
A 28 éves színésznő most egy elegáns, nőies és kicsit romantikus stílusú szettet választott a vörös szőnyegre. Julianne egy fehér, csipkével és átlátszó részekkel megbolondított, hosszú ujjú és tömött vállú Zuhair Murad estélyit viselt a 2016-os elő-őszi kollekcióból. Nem volt rossz ez a ruhaválasztás, de kissé engem egy régimódi, vintage esküvői ruhára emlékeztetett és nem is annyira illett a színésznő fiatalos és kacér stílusához, hiába voltak rajta átlátszó részek, így sem éreztem a végeredményben azt, hogy valamennyire is dögös lett volna. Szépnek tényleg szép volt, viszont nem ilyenben szerettem volna látni. A csipkerészleteket viszont imádtam, ezekből pedig alkothattok volna inkább egy dögös alakkövető midiruhát. Az szabására sem lehet igazából panaszom, mivel az alakját végig szépen követte, nagy figyelmet fordítva a vékony derekára, de sejtelmesen a lábait is meg tudta villantani. A megjelenését egy pár arany Jimmy Choo magassarkú szandállal, bordó Monique Lhullier clutch-csal és Neil Lane arany, bordó ékkővel díszített ékszerekkel tette teljessé.
Julianne haját egy középen elválasztott, lazább és alacsonyan elhelyezett, bohókás kontyba készítették el, elől pedig szabadon maradt egy-egy kisebb tincse. A sminkje is nagyon tetszett, hiszen hihetetlenül jó kontrasztot alkotott ezzel a lágy és nőies ruhával, igazán drámaira és mutatósra sikeredett, viszont egy hátulütője ennek is volt, mégpedig az, hogy öregítette. A szemeit sötétbarna füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira egy sötétbordó matt rúzs került.
Julianne ezután szeptember 16-án lépett a fotósok elé, amikor megjelent a Variety magazin és a Mecedes Benz által megrendezett Women in Film Pre-Emmy partin, aminek a nyugat hollywoodi Gracias Madre adott otthont.
A színésznő ezúttal egy sokkal kacérabb és fiatalosabb ruhát választott a megjelenéséhez, ami máris sokkal jobban illett hozzá. Julianne most egy őszies színekből összeálló és flitterekkel díszített, hosszú ujjú és alakkövető Zuhair Murad miniruhát viselt a 2016-os elő-őszi kollekcióból. Bár az előző fehér színválasztást is szerettem, viszont ezek a barnás-zöldes, természetben is megtalálható árnyalatok, annyira jól álltak a bőrtónusával és a hajszínével is, hogy az hihetetlen, egyszerűen tökéletes volt az összhang közöttük. Szerencsére ennél a ruhánál nem állt fent az a helyzet, hogy túl régies (vagy éppen öreges) lett volna, mivel nagyon szexi és figyelemfelkeltő volt. A ruhának a szabása hibátlanul kiemelte Julianne vékony derekát és a formás csípőjét is, ezek mellett pedig most még jobban megmutathatta a lábait, amitől kacér lett a végeredmény. Így még mély dekoltázsra sem volt szükség, aminek a mellőzéséért egyébként jár a piros pont, hiszen nem minden esetben kell villantani, ahhoz, hogy dögösek legyünk, ezt most a színésznő be is bizonyította nekünk. Kiegészítőként egy pár arany Stuart Wietzman magassarkú szandált, szintén arany Monique Lhuillier clutch-ot és Dana Rebecca ékszereket választott.
Julianne haja most lengedve maradt, amit középen elválasztva, egyenesre vasalva viselt a hátára omolva. A sminkje sokkal visszafogottabb és természetesebb lett; a szemeit bézs szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára rózsaszín pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín szájfényt vittek fel.
Julianne Hough szeptember 18-án, vasárnap este megjelent a 2016-os Emmy Awards-on, ahova a testvére Derek és az édesapjuk, Bruce kísérték el a los angelesi Microsoft Theatre-be.
A 'Grease Live!' színésznője ez alkalommal egy nagyon elegáns és modern stílusú ruhában csillogott a vörös szőnyegen. Julianne egy korall színű, félvállas és enyhén asszimetrikus szabású Armani estélyit viselt a 2017-es Resort kollekcióból. A színválasztás ismételten emek volt, és nekem a három közül ez állt a legközelebb a szívemhez, mivel vidám, játékos és fiatalos is volt egyben, de ennek ellenére az elegáns vonal is megtalálható volt benne. A bőrszínével ez a meleg árnyalat is tökéletes összhangot alkotott, akárcsak a szőke hajával. A szabás bár nem volt túl izgalmas, mivel többször láthattunk már ilyet a vörös szőnyegen, viszont tetszett a nagyon minimalista és modern vonaltervezés. Az egyenes szabása miatt az alakja nem igazán lett kiemelve, viszont a kacérság jegyében megvillanthatta a vékony vállait és a lábait is. A megjelenését egy pár piros Aldo magassarkú szandállal, arany Calvin Klein clutch-csal, illetve Simon G. ékszerekkel egészítette ki.
Julianne haja ismét leengedve maradt, amit most egy sikkes, hátrafésült formában viselt a hátára omolva és egyenesre vasalva. A sminkje is elég egyszerűre és visszafogottra sikeredett; a szemeit vékony fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára bronzosítót és pirosítót is vittek fel, míg az ajkaira nude színű rúzs került.