Jane Krakowski x Bibhu Mohapatra2016.09.25. 14:18, Fanni
Jane Krakowski is ott volt a szeptember 18-án, vasárnap este megrendezett 2016-os Emmy díjátadón, amit a los angelesi Microsoft Theatreben rendeztek meg és Jane a jelöltek között volt idén is, bár nem tudta most sem díjra váltani.
Az 'Unbreakable Kimmy Schmidt' 47 éves színésznője egy eléggé feltűnő, mutatós, de ugyanakkor dögös és elegáns ruhában érkezett a vörös szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Jane egy kék, sötétkék, világoskék, fehér és fekete flitterekkel díszített, illetve uszállyal és magaas felvágással kiegészített Bibhu Mohapatra estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit még egy vékony övvel egészítettek ki. Nem mondom, hogy nem tetszett a színésznő mostani megjelenése, viszont most azt sem tudom mondani, mint még a júliusi Tony Awards után, hogy elbűvölt volna. Bár a színválasztást imádtam, szerintem nagyon izgalmas és különleges is volt, hiszen nem igazán szoktunk ilyen színű ruhákat látni a vörös szőnyegen, de még nagyon a kifutókon sem, így a választásnak örültem, valamint a díszítés is tetszett és az összhang a bőrszínével, viszont a várt összhatás elmaradt, ami a kiegészítők miatt tötént így. A ruha szabása egyébként fantasztikusan jól kiemelte Jane alakját, nagy hangsúly fektetve a vékony derekára, a csípőjére, valamint a lábára is, amitől a végeredmény szexi lett. Viszont ami a kiegészítőket illeti, szerintem színben túlságosan is passzoltak a ruha alapszínéhez, így teljesen elvesztek mellette, éppen ezért kellett volna valami kontrasztot alkotó, sötétebb színt találni (pl. a fekete is nyerő lett volna, hiszen a ruhán ilyen színű flitterek is helyet kaptak, de csak kis számban). A megjelenését egy pár kék és türkizkék színekből összeálló, valamint szegecsekkel díszített Christian Louboutin magassarkú szandállal, valamint Chopard ékszerekkel tette teljessé.
Jane haja leengedve maradt, amit a szokásához hűen oldalt elválasztva és egyenesre beszárítva viselt. A sminkje egyszerű lett, a klasszikus vonalat követve; a szemeit füstös fekete sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira most egy matt világosbarna rúzs került.
|