Emily Blunt x Alexander McQueen2016.09.27. 19:32, Fanni
Emily Blunt még szeptember 20-án, kedd délután megjelent a 'The Girl On The Train' világpremierjén, amit Londonban rendeztek meg az Odeon Leicester Square-en.
A film 33 éves színésznője egy lélegzetelállító, fiatalos, feltűnő és nagyon elegáns ruhában lépett a vetítés előtt a fotósok elé és elképesztően gyönyörű volt. Emily egy nude alapszínű, hosszú ujjú és egyenes szabású Alexander McQueen estélyit viselt a 2017-es Resort kollekcióból, amit színes gyöngyökből kirakott virág-, levél- és geometrikus mintákkal díszítettek fel mindenhol. A színésznőnek az egész megjelenése nagyon sikkes és kifinomult volt, egyszerűen nem találok szavakat most rá. Ennek a darabnak a színei elképesztőek voltak, igazán vidám és mutatós lett a végeredmény, amin a minták is nagyon sokat dobtak. A színek remek összhangot alkottak egymással, megidézték a tavaszi időjárást és nem utolsósorban Emily bőr- és hajszínével is istenien mutattak, jól kiegészítették egymást. A ruha szabására sem lehet panaszom, hiszen szépen követték a tökéletes alakját, szépen kiemelte a vékony derekát és a formás csípőjét is, és visszafogottan kacér lett a végeredmény. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkúval, Ruth Tomlinson ékszerekkel és egy Jennifer Behr hajdísszel egészítette ki és tette teljessé.
Emily haját egy egészen egyszerű, de mégis elegáns kontyba készítették el, amit a már emlegetett arany, kristályokkal díszített hajdísszel dobtak fel. A sminkjével sem estek túlzásba, a már jól bevált, klasszikus formát követték; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|