2016.10.09. 19:04, Fanni
Sarah Jessica Parker már jó régen, még július 30-án, szombat délután megjelent a legújabb sorozatának, a 'Divorce' sajtókonferenciáján, amit a beverly hillsi The Beverly Hilton Hotelben rendeztek meg.
A sorozat 51 éves színésznője egy nagyon bájos, elegáns és kifinomult ruhában lépett a fotósok és az újságírók elé, ahol egyszerűen mesésen nézett ki. Sarah egy fehér, fekete kontrasztot alkotó díszítéssel, illetve fodrokkal kiegészített, hosszú ujjú Giambattista Valli A-vonalú midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. A színésznőt az utóbbi időkben nem láthattuk annyira sűrűn a vörös szőnyegen és egyéb eseményeken, de szerencsére az új HBO-s sorozatának köszönhetően ez idén nagyon megváltozott és sorra jelent meg a különböző partikon és gálákon, amelyeken szerencsére szinte minden egyes alkalommal lehengerlően nézett ki. A sajtókonferenciára választott, egyszerű, de mégis izgalmas és nőies ruhája istenien mutatott Sarah-n, a szabása nagyon szépen kiemelte a vékony derekát, illetve a lábait is meg tudta benne villantani visszafogottan. A színválasztás elég egyszerűre sikeredett, a klasszikus fekete-fehér párosítást választották, de a színésznő napbarnított bőrszínével remekül mutatott. A megjelenését egy pár ezüst, bársonnyal borított SJP magassarkú cipővel és EF Collection ékszerekkel egészítette ki.
Sarah haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, lágy hullámokba beszárítva viselt. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Sarah augusztus 2-án, kedd este pedig az ACE Awards-ra volt hivatalos, amit New Yorkban rendeztek meg a Cipriani-ban.
A Golden Globe díjas színésznő a díjátadóra egy romantikusabb és bohókásabb stílusú, de ugyanakkor elegáns szettben érkezett, amiben ismételten fantasztikusan festett. Sarah most is egy fehér, csupa csipke, valamint fodrokkal és ejtett vállakkal kiegészített, háromnegyedes ujjú Needle & Thread midiruhát viselt a 2017-es Resort kollekcióból, amit még apró ezüst gyöngyökkel díszítettek fel. A színésznő megjelenésének a végeredménye egyszerre volt bájos és kacér is. A színválasztás most sem volt sokkal izgalmasabb, de a bőrszínével a fehér szín még mindig jól áll, és az apró ezüst gyöngyös részletek is tetszettek a ruhán, amitől egy picikét izgalmasabb lett a végeredmény, de ezen a csipke és a fodrok jobban segítettek. Az alakja most nem lett olyan jól kiemelte, de a derekára, a dekoltázsára és a vállaira kellő mennyiségű figyelem került. A kiegészítők összeválogatása nem volt rossz, főleg a cipő, amivel egy kis színt vittek bele az egészbe, de az ékszereket már túl soknak tartottam, főleg a nyakláncokat, így azokat most inkább mellőzniük kellett volna a letisztultabb összhatásért. Kiegészítőként egy kontrasztot alkotó, szaténnal borított türkizkék SJP magassarkú szandált, ezüst Judith Leiber kis táskát és Carolina Bucci valamint Dannijo ékszereket választott.
Sarah haja ismét leengedve maradt, amit szintén középen elválasztva, viszont nagyobb hullámokba besütve viselt. A sminkje most is a szokásos volt, ahogy azt már megszokhattuk tőle; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira nude rúzst vittek fel.
Sarah Jessica Parkerről még szeptember 13-án, kedd kora este készültek paparazzi képek Londonban, amikor elhagyta a Cafe Royal éttermet, ahol az új parfümjének a sajtóeseményét rendezték meg.
A 'Divroce' színésznője az eseményre egy őszies színekből összeálló, elegáns és nagyon nőies, valamint kifinomult ruhában jelent meg, és most is, mint mindig tökéletes volt a megjelenése. Sarah egy piros, hosszú ujjú, nude és barna mintákkal díszített Emilia Wickstead midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. A ruha meleg tónusú színei gyönyörűek voltak, egymással is remekül mutattak, de a színésznő bőr- és hajszínével is csodás összhangot alkottak, jól kiegészítették egymást. A ruhadarab szabása is tökéletes volt, hiszen a derekát és a csípőjét is hibátlanul kiemelte a színésznőnek, és visszafogottan ismét sikerült a lábait is megvillantania. Bár a kiegészítők külön-külön nagyon tetszenek, de a ruhával valahogy nem úgy mutatnak, ahogy kellett volna és itt főleg a táskára és a nyakláncra gondolok (ismét), de a cipő színe tetszett és hihetetlenül jó kontrasztot alkotott a ruha színeivel. A megjelenését egy pár szaténnal borított mustárszínű SJP magassarkúval, Chloé táskával és Neil Lane ékszerekkel egészítette ki.
Sarah haja most is leengedve maradt, amit középen elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt, a vállára omolva, ami helyett most szívesebben láttam volna egy kontyot. A sminkje itt is a klasszikus séma szerint készült el; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira barackszínű matt rúzs került.
Sarah szeptember 20-án, kedd este megjelent a 2016-os New Yorki Balett Gáláján, amit a Lincoln Centerben rendeztek meg.
Az 51 éves színésznő egy nagyon letisztult, de ugyanakkor elegáns ruhában lépett a pink szőnyegre. Sarah egy color-block, bordó és pasztell rózsaszín, lágy esésű, mélyen dekoltált és hosszú ujjú Narciso Rodriguez custom made estélyit viselt. A ruha színei nagyon tetszettek, hiszen ez is felüdülés volt a fehér darabok után, és szép kontrasztot is alkottak egymással, ugyanakkor a színésznő napbarnított bőrszínével is jól mutattak. Viszont a ruha szabása nem igazán nyerte el a tetszésemet, főleg azért mert végig kényesen ügyelt arra, hogy mozgásba legyen a lágy esésű szoknyája és folyton forgatni próbálta, amivel semmi bajom nem lett volna, ha nem ezt csinálta volna a bevonulás 90%-ában. A dereka egyébként elég jól ki lett emelve, viszont a ruha felsőrésze szerintem túl szűkre sikeredett, ami a dekoltázsánál a legfeltűnőbb, mivel lelapította neki teljesen a melleit és nekem a kivágás is túl nagy volt, így a mellkasa teljesen üresen maradt, és most kifejezetten hiányoltam onnan egy nyakláncot. Összességében nem volt rossz, a ruha őszies színei szépek voltak, a dereka is ki lett emelve, de már láttunk Sarah-tól sokkal, de sokkal jobbat is, így sajnálom, hogy most nem a jobb oldalát tudta megmutatni nekünk. Kiegészítőként egy pár fekete SJP magassarkút és Leighton valamint Carolina Bucci ékszereket választott.
Sarah haja ezen az eseményen is leengedve maradt, amit középen elválasztva, viszont teljesen egyenesre vasalva viselte. A sminkjén sajnos túl sokat nem változtattak; a szemeit fekete szemceruzával, barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Sarah Jessica Parker október 4-én, vagyis kedd este megjelent az új sorozatának, a 'Divorce' new yorki premierjén, amit az SVA Theatreben rendeztek meg.
A sorozat színésznője egy nagyon feltűnő, izgalmas, nőies és természetesen tőle megszokottan elegáns ruhában lépett a kék szőnyegre és csak úgy csillogott egész este. Sarah egy lila, csipkéből és tüllből készített, A-vonalú, valamint színes strasszokkal díszített, háromnegyedes ujjú Dolce & Gabbana midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. A ruhát a kifutón egyébként rövidebb és lágyabb esésű változatban mutatták be, viszont örülök annak, hogy a színésznő által viselt darabot átalakították és telítettebb lett a szoknya része, viszont a hosszúsága nem nagyon nyerte el a tetszésemet, mivel egy kicsit összenyomta Sarah-t. A ruha színvilága nagyon izgalmas volt és színésznő bőrszínével is remekül mutattak, ezen kívül pedig a szemét is gyönyörűen kiemelték. A dereka szépen ki lett emelve, másra nagyon nem is vonták fel a figyelmünket, a szoknya hosszúsága pedig tényleg rontott számomra az összhatáson. A kiegészítők összeválogatása úgy látszik még mindig nem tartozik Sarah erősségei közé, eddig az ékszerekkel volt a gond, most viszont ezt váltotta a cipője. Tetszik, hogy minden megjelenése alkalmával próbálja népszerűsíteni a saját cipőmárkáját, de jobban örülnék annak, hogy ha a ruhájához megfelelő darabot választaná ki, de ez most sajnos nem sikerült. A megjelenését egy pár bronzszínű SJP magassarkúval, Leighton és Broken English ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Sarah haját most végre egy középen elválasztott és magasan elhelyezett, kicsit rendezetlen kontyba fogták össze. Végre a sminkjén is sikerült változtatniuk, de ugyanúgy feltűnő és drámai maradt; a szemeit fekete szemceruzával, lila csillogó tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyabb bronzosították és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.