Zendaya x Georgine2016.10.27. 13:11, Fanni
Zendaya október 25-én, kedd este megjelent a FFANY Shoes on Sale eseményen, amit New Yorkban rendeztek meg a Waldorf Astoria Hotelben.
A 20 éves színésznő egy nagyon szexi, kacér és elegáns ruhát választott a rendezvényre, ahol elképesztően jól nézett ki. Zendaya egy ezüst, fekete és pasztell rózsaszín színekből összeálló, kétrészes Georgine összeállítást viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy ezüst, fekete csipkével díszített midiruhából és egy pasztell rózsaszín, szintén fekete csipkével díszített kabátból állt össze, valamint még egy fekete Waldorf harisnya is volt rajta. A fiatal tehetség mindig tudja, hogy kell megjelenni egy-egy eseményen, és szerencsére még ennyi idő után is képes valami újat mutatni, hiszen most a 20-as évek stílusát vegyítette a mai, modern és futurisztukus trendekkel és ezeknek a párosítása hihetetenül jól mutatott együtt. Úgy látszik Zandaya is belépett azok közé a hírességek közé, akik nagy szeretettel hódolnak a hálóingszerű ruháknak, így ő is egy ilyen darab mellett dönött, ami remek választásnak bizonyult, hiszen kellően kacér és visszafogottan szexi lett tőle a végeredmény. Sajnos a ruha szabását nem igazán láthatjuk a kabát miatt, de azért valamennyire kivehető, hogy végig szépen követte a színésznő hibátlan alakját, és minden apró részlet ki lett emelve. A színválasztásba egyébként ha akarnék sem tudonék belekötni, mivel izgalmas és feltűnő volt, az árnyalatok pedig istenien mutattak Zendaya sötétebb bőrszínével. Kiegészítőként egy pár fekete Daya by Zendaya magassarkút és D'Orazio ékszereket választott.
Zendaya haját egy oldalt elválasztott, lazább és egy kicsit rendezetlenebb, göndö kontyba készítették el. A sminkje elég egyszerű lett, de még így is mutatós volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzsították és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|