2016.11.23. 13:18, Fanni
Itt is lennék az utolsó American Music Awards-os bejegyzésemmel, ami egy rövidebb összefoglaló lenne az eddig még be nem mutatott megjelenésekről, amelyeknek nem szerettem volna ezúttal külön posztokat szánni, így egybesűrítettem őket.
Bebe Rexha sem maradhatott le a 2016-os American Music Awards-ról, amit november 20-án rendeztek meg a los angelesi Microsoft Theatreben.
A 27 éves énekesnő az eseményre egy vintage stílusú és nagyon dögös szettben lépett a vörös szőnyegre ezúttal is. Bebe egy narancssárga, fekete és fehér színekből összeálló, tigrismintával díszített, mélyen dekoltált és magasan felsliccelt vintage Saint Laurent estélyit viselt. Sajnos most semmilyen szinten nem tudta elnyerni a ruhaválasztása a tetszésemet, túl erőltetett és olcsó volt az összhatása, a mintázat pedig szerintem egy kicsit nevetséges is volt. A színösszeállítás viszont összességben nem volt rossz, hiszen a bőrszínével és a hajával is remekül mutattak, jó összhangot alkottak egymással, de a mintázat borzalmas. A szabást sem tudom igazából dicsérni, mivel nem volt túl előnyös számára az estélyi kialakítása, főleg a mély és széles dekoltázsrész volt értékelhetetlen, ami nem csak megszélesítette az egész felsőtestét, de még egy villantást is sikerült összehozni az est folyamán. A dereka és a csípője viszont remekül ki lett emelve, és a lábait is meg tudta villantani, bár az utóbbi a mély dekoltázs miatt már egy kicsit sok volt. A megjelensét egy pár fekete Stuart Weitzman térdcsizmával és Jennifer Fisher ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Bebe haja leengedve maradt, amit középen elválasztva viselt, a hátára omolva és teljesen egyenesre vasalva. A haja mellett szerencsére a sminkje is tökéletesre sikeredett; a szemeit égetett narancssárga füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát erősen bronzosították, míg az ajkaira rózsaszín matt rúzs került.
Bella Thorne is vörös szőnyegre lépett az idei American Music Awards-on vasárnap, november 20-án este a los angelesi Microsoft Theatreben.
A 19 éves színésznő a stílusához hűen egy vagány és szexi ruhában lépett a fotósok és a rajongók elé. Bella a díjátadó alatt egy teljesen fekete, három részből álló Anthony Franci és Josie Natori szettet viselt, ami egy szatén blézerből bársony nadrágból és egy bőr melltartóból állt össze. Az igazat megvallva a ruhával túl sok problémám nem volt, az egyetlen negatívum számomra, hogy a fiatal színésznő túlságosan is erőltetetten próbálkozik a köztudatban maradni, amit a provokatív megjelenéseivel próbál elérni, és ez nekem nagyon nem tetszik. A fekete színválasztás most kifejezetten tetszett (főleg a hajának az őrült színei miatt), így egy kicsit letisztultabb és hétköznapibb lett az összhatás. A szabással sem voltak gondok, a lapos hasát és a vékony derekát is sikerült megvillantania és a hosszú lábai is ki lettek emelve, viszont jobban örültem volna, ha a blézert begombolva viseli, mivel így túl szexi és egy kicsit talán közönséges is volt. Kiegészítőként ey pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandált, illetve Chanel és luvAj ékszereket választott.
Bella itt debütált egyébként az élénk és feltűnő új hajszínével, ami megdöbbentő és számomra már túl sok, viszont nem tagadhatom, hogy sikerült eladnia számomra és jól állt neki, de akkor is inkább hanyagolnám. A haja egyébként leengedve maradt, amit oldalt elválasztva viselt, göndör fürtökbe beszárítva és ezüst csillámporral megbolondítva (ami teljesen felesleges volt). A sminkje egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit bordó füstös sminkkel emelték ki, az arcát lágyan bronzosították, míg az ajkaira téglaszínű matt rúzs került.
Keke Palmer sem maradhatott le természetesen a november 20-ai, vasárnap esti American Music Awards-ról, aminek a Microsoft Theatre adott otthont Los Angelesben.
A 'Scream Queens' 23 éves színésznője egy a fantáziánkra nem túl sokat hagyó, a 90-es éveket idéző ruhában lépett a vörös szőnyegre. Keke egy ezüst, két részből álló és teljesen átlátszó custom made Natalia Fender szettet viselt, ami a crop topból és egy miniszoknyából állt össze. Igazából nem is tudom, hogy hol kezdjem, mivel vele kapcsolatban még nagyobb bajban voltam/vagyok, mint Bella Thorne-nal. Senkit nem szeretnék megbántani az itteni rajongói közül, de tagadhatatlan, hogy Keke mostani választása eléggé közönséges és olcsó volt (és még szépen fejeztem ki magamat), és ez semmilyen díjátadóra nem való viselet, még akkor sem, ha egy ilyen laza és vidám hangulatúról van szó. És már éppen ideje lenne több ruhát viselnie, ha közönség előtt jelenik meg. A színválasztás egyébként tetszett, a trendeknek megfelelő volt, viszont ez lenne az egyetlen pozitívum a ruháját illetően. A szabásáról több újdonságot a már említettek mellett nem tudok igazából elmondani, nem túl sok mindent takart el a testéből, a melleit is sikerült megvillantania, viszont elismerem, hogy tökéletes alakja van, de más módja is van annak, hogy ezt megmutathassa és sokkal igényesebben kiemelje. A végeredményt egy pár ezüst Saint Laurent magassarkú szandállal és Natalia Fedner ékszerekkel és egy pasztell rózsaszín műszőrmével tette teljessé.
Keke újból rövid hajjal hódít, viszont ez a fazon sokkal jobban tetszik az eddig látottaknál és jól is állt neki. A sminkjével sem volt problémám, mivel elég visszafogott és egyszerű lett; a szemeit szürke színekkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira világosbarna rúzs került.
Végül pedig jöjjön Kat Graham megjelenése a november 20-ai American Music Awards-ról, amit Los Angelesben rendeztek meg a Microsoft Theatreben.
A 'The Vampire Diaries' 28 éves színésznője is egy szexi, túl sokat nem sejtető, de mégis elegáns darabban lépett a vörös szőnyegre a bevonulás alatt. Kat egy fekete, mélyen dekoltált és teljesen átlátszó, valamint apró lézerkivágásokkal díszített La Bourgoisie estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Kat-tel is elég nagy bajban vagyok, mivel az ő megjelenése sem a legjobbak közé tartozott és ez alkalommal most neki is sajnos sikerült átesnie a ló túloldalára, ami miatt szomorú vagyok. A ruhaválasztás egyáltalán nem tetszett, maximum csak deréktól felfelé tudok pozitívumokat felhozni ezzel kapcsolatban. A legjobban az idegesített, hogy Kat is egy átlátszó ruhát választott a díjátadóra, ami az ő esetében is lehetett volna visszafogottabb, főleg csípőtől lefelé és nem igazán tudom/szeretném értékelni a "bugyi" villantását, ami már tényleg a jéghegy csúcsa volt nálam. Viszont bevallom, hogy az alakja tökéletesen ki lett emelve, nagy hangsúlyt fektetve a csípőjére és a dekoltázsára is. Kiegészítőként egy pár sötétkék Salvatore Ferragamo magassarkú szandált és Helioplis clutch-ot, illetve Le Vain ékszereket választott.
Kat haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, nagyobb hullámokba bsütve viselt és istenien állt neki. A sminkje is tökéletes lett; a szemeit ezüst és szürke füstös sminkkel emelték ki, az arcát kontúrozták, az ajkaira pedig egy matt nude színű rúzs került.