2017.01.06. 21:09, Fanni
Először is örülök, hogy tetszik Nektek a kibővített téma, így továbbra is hozni fogom a férfiakról is az összegző posztokat, egy-egy esemény után, így itt is lennék a mostanival. Tegnapelőtt, vagyis január 4-én megrendezték a 2017-es National Board of Review gálát, aminek a new yorki Cipriani Hotel adott otthont.
Casey Afflek is ott volt a díjátadón, akit szokásához hűen egy elegáns és klasszikus szettben láthattuk. A 'Manchester by the Sea' 41 éves színésze egy fekete, három részből összeálló Brioni öltönyt viselt, fehér inggel és kontrasztot alkotó, piros nyakkendővel kiegészítve. A színész jól nézett ki a választásában, bár a zakó kicsit nagyobb volt rá, mint kellett volna, ami sajnos a nadrágjára is igaz volt ebben az esetben, amin igazán változtattak volna, illetve a stylist-jának, vagy annak az asszisztensének is észre kellett volna vennie. A végeredményt egy pár fekete Kurt Geiger cipővel tette teljessé.
Adam Driver is ellátogatott az eseményre, aki szintén a klasszikus fekete öltöny mellett döntött, ami egy kétrészes Gucci darab volt, ez mellé pedig egy kék nyakkendőt és fehér Lanvin inget párosított. Szerencsére a 'Girls' 33 éves színészénél a szabás teljesen rendben volt, jól passzolt az alakjához, amit remekül ki is emelt. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin cipővel egészítette ki.
Az egyik nagy kedvencem, Mahershala Ali is jelen volt a gálán, aki ez alkalommal egy izgalmas, de mégis klasszikus Louis Vuitton darabban láthattunk, ami egy fekete, kétrészes öltönyből, illetve egy szintén fekete, de mintákkal díszített ingből állt össze. A 'Moonlight' 42 éves színésze viszont a többiektől eltérően egy kicsit lazábbra vette az egészet, ami személy szerint nekem sokkal jobban tetszett és nem viselt nyakkendőt semmilyen formában. Kiegészítőként fekete Jimmy Choo cipőt és Montblanc mandzsettagombokat választott.
Végül pedig Lucas Hedges is a fekete szőnyegre lépett, aki itt mutatta be a kopaszra vágott haját (ami nagyon fura még nekem). A 'Manchester by the Sea' 20 éves színészét most egy királykék, kétrészes Burberry öltönyben láthattuk, ami mellé egyszerű fehér inget, és egy hozzájuk passzoló csokornyakkendőt párosított még. A színválasztást egyébként imádtam, hiszen ennek segítségével sikerült még jobban kitűnnie a tömegből, valamint jól is állt neki. Végül pedig egy fekete Louis Leeman cipővel egészítette ki és tette teljessé a megjelenését.