2017.01.27. 21:11, Fanni
Elle Fanning január 24-én, kedd délután megjelent a Glamour Magazin által megrendezett ebéden Park Cityben a 2017-es Sundance Filmfesztivál alatt.
A 18 éves színésznő a partira egy kifinomult és elegáns összeállítást választott, amiben hihetetlenül nőies és előkelő volt. Elle egy háromrészes, pasztell rózsaszín, pasztell kék és fekete színekből összeálló Max Mara szettet viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból, ami egy hatalmas masnival kiegészített ingből, bő szabású nadrágból, valamint egy egyenes szabású ballonkabátból állt össze. Tavaly a fiatal színésznő egyszerűen tündökölt a vörös szőnyegen és úgy látszik, hogy ezt 2017-ben is folytatni fogja, aminek rendkívül örülök. A színválasztás egyszerű, de mégis izgalmas és a korának megfelelő volt, ezek a bájos színek pedig remekül mutattak a világos bőrszínével, a fekete nadrág pedig kontrasztot alkotott ezekkel, bár lehet, hogy fehér színben jobban mutatott volna a végeredmény. Viszont azt nem mondhatjuk rá, hogy unalmas lenne, hiszen a hatalmas masni remek ötletnek bizonyult, amitől bohókás és játékos lett az egész, amitől még jobban illett Elle-hez. A szabás letisztult és egyszerű volt, annyira, hogy az alakja teljesen háttérbe szorult, semmi nem lett kiemelve ez alkalommal rajta, bár nem bánom, mivel nem nézett ki rosszul az összhatás, sőt hihetetlenül előnyös volt ez ellenére is, a testét pedig nem szélesítette meg. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin magassarkú bokacsizmát és ezüst Max Mara clutch-ot választott.
Elle haja lengedve maradt, amit középen elválasztva, egyenes formában viselt a hátára omolva. A sminkje pedig nagyon természetes és alig látható lett; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Elle egy nappal később, vagyis január 25-én, szerda délután megjelent a "Sidney Hall" premierjén, amit szintén Park Cityben rendeztek meg a Sundance Filmfesztivál alatt.
A film fiatal tehetsége tőle szokatlanul egy férfiasabb stílusú, éles és komolyabb összeállítás választott a vetítésre, de ez a stílus is istenien állt neki. Elle egy fekete-fehér szettet viselt, ami egy fehér, fekete sállal kiegészített Lanvin ingből, Jenni Kayne bő szárú nadrágból, illetve egy hosszított és egyenes szabású Nomia blézerből állt össze, amelyek mind a 2016-os őszi/téli, illetve a 2017-es Resort kollekcióból származtak. A színésznő teljesen kilépett a komfortzónájából és egy teljesen más fajta megjelenést láthattunk tőle, sikerült 100%-osan meglepnie, de tökéletesen látszik, hogy már nem az a kislány aki volt és tökéletesen nézett ki. Az egész eléggé klasszikus, de ugyanakkor a kivágások nélkül is kellően kacér és egyben fiatalos is volt, ami meglepő lehet a nadrágkosztümös outfitek-től, de Elle-nek ezt is sikerült elérnie és magáévá tette. A színvilág lehet, hogy unalmasnak tűnhet, de nem igazán szokta ezt a kombinációt viselni, maximum csak a fehéret, így lehetetlen lenne haragudni rá, valamint a világos bőrével csodásan mutatott a végeredmény. Az alakjára most sem szántak nagy figyelmet, sem a dereka sem pedig a csípője nem lett kiemelve, viszont a hosszú lábait sikerült maximálisan kiemelniük. A megjelenését egy pár fekete Vera Wang magassarkúval tette teljessé, ékszereket pedig egyáltalán nem viselt.
Elle haját egy szoros és magasan elhelyezett, sikkes kontyba készítették el. A sminkje tőle szokatlanul drámai és sötét lett, de a végeredménnyel mesésen működött; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira barna rúzs került.