2017.02.12. 12:49, Fanni
Ruby Rose még január 5-én, csütörtök este hivatalos volt az 'xXx: The Return of Xander Cage' mexikói premierjére, amit a fővárosban rendeztek meg.
A film 30 éves színésznője a vetítésre egy nagyon egyszerű, de annál frissebb és modernebb szettben lépett a vörös szőnyegre, ahol lehengerlően festett. Ruby egy hófehér, két részből összeálló Balmain összeállítást viselt a 2017-es Resort kollekcióból, ami egy nyakpántos, hátul hosszított crop topból, illetve egy magasított derekú és bővített szárú nadrágból állt össze. Igen, megint azzal fogok jönni, hogy az ehhez hasonló outfiteket mennyire imádom és ez most sem volt másképpen, hiszen odáig vagyok, meg vissza ezért is. A színésznő megjelenésének az egyszerűsége és lazasága példamutató, és anélkül volt szexi, hogy erőlködött volna, az egész nagyon természetesnek és kifinomultnak hatott. A színválasztás nem volt túl izgalmas, de nem is érdekelt igazából, mert ez a tisztaság remekül illett Ruby-hoz, na meg a napbarnított bőrszínéhez és a tetoválásaihoz, ami egy kisit megvadította az egészet és a tervezéssel remek kontrasztot alkotott. A szabás szintén nagyon hétköznapi és laza volt, de ettől függetlenül is nagyot dobbantott; a színésznő vékony derekát és a hosszú lábait is tökéletesen kiemelte, de ha ez még nem lett volna elég, akkor a lapos hasát is sikerült megvillantania. Kiegészítőként egy pár Giuseppe Zanotti magassarkú szandált és Vita Fede ékszereket választott.
Ruby rövid haja szokás szerint szabadon maradt, amit hátrafésülve és elől kicsit megemelve viselt. A sminkje pedig kellően drámai és sötét lett; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcát lágyan bronzosították, míg az ajkaira nude színű szájfény került.
Ruby ezután Európába utazott, ahol január 10-én, kedd este megjelent az új filmjének a londoni premierjén is, aminek az Odeon Leicester Square adott otthont.
Az ausztrál színésznő erre a vetítésre már egy sokkal izgalmasabb és szemet gyönyörködtető kacér és vagány ruhában érkezett, ahol most is remekül nézett ki. Ruby egy a dzsungel inspirálta, pink, sárga, fekete, zöld és piros színekből összeálló, enyhén átlátszó és kivágásokkal díszített, hosszú ujjú Balmain estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. A francia márka 2017-es Resort kollekciójában is helyet kaptak ehhez hasonló tervezések, amelyeket már elég sok híresség viselt is, így örültem, hogy egy új formában is bemutatták ezt a darabot, jót tett neki a változtatás a színésznő vagányabb stílusához pedig tökéletesen illett a végeredmény. Végre színeket is viselt, így a színvilágról kicsit többet is lehet beszélni, ami egyébként remekül nézett ki, nem csak egymással, de Ruby bőrszínével is remek összhangot alkottak, így az egész nagyon feltűnő és mutatós lett. Az enyhén átlátszó részekbe sem tudok belekötni, de most miért is tenném, amikor nem villantott meg semmit és szinte ezek a helyek alig észrevehetőek, legalább egy kicsit sejtelmesebb lett tőle az összhatás, így ez is nagyon tetszett. Akárcsak a szabás, ami szintén kitűnő lett; végig igazán szépen követte az alakját, így a vékony dereka és a formás csípője is hibátlanul ki lett emelve. A megjelenését egy pár Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal, valamint EF Collection és Sara Weinstock ékszerekkel tette teljessé.
Ruby haja most is szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, kicsit lelapított, sikkes formában. A sminkje most visszafogottabb és egyszerűbb lett; a szemeit szürke szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira barackszínű szájfény került.
Ruby Rose január 19-én, csütörtök este pedig a los angelesi premierre volt hivatalos, amit a Chinese Theatreben rendeztek meg.
A fiatal tehetség ide már egy sokkal vadabb és dögösebb ruhát választott a fekete szőnyegre. Ruby egy pezsgőszínű, mélyen dekoltált és asszimetrikus szabású, valamint ékszerekkel kiegészített Julien Macdonald midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Nem tudom pontosan megmagyarázni nektek, hogy miért de ez valami miatt nem tetszett annyira (sőt szinte egyáltalán), mint az előző kettő választása. Nem is az volt a baj, hogy túl sok volt, mert szerintem nagyon jól magáévá tette a színésznő az egészet, de egyből az jutott eszembe erről a tervezésről, hogy ennyire olcsónak tűnik nekem, ami soha sem egy jó jel. Összességében a szabás és a színválasztás is tetszett, de a 90-es éveket idéző, csillogó anyaghasználat egyszerűen borzalmas volt és teljesen sikerült is elrontani a végeredményt amit bánok. A szabásba is találtam egy kicsi hibát, mégpedig a dekoltázs környékén, ahol egy kicsit lógott rajta, de ezn kívül minden rendben volt, különösen tetszett a szoknya trükkös szabása, így a lábait is meg tudta mutatni, de a dereka és a csípőjére is egész jól ki lett emelve. A színválasztás trendi, de egyben egyszerű is volt, ahogy már írtam az anyagválasztás a végeredményen rontott, de ez a pezsgős árnyalat Ruby bőr- és sötétebb hajszínével is csodálat művelt. A megjelenését egy pár arany Giuseppe Zanotti magassarkúval, valamint EF Collection ékszerekkel egészítette ki.
Ruby rövid haja most is szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és lelapítva viselt, vizes hatással feldobva. A sminkje egészen váratlan és feltűnő lett; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcát erősen kontúrozták, míg az ajkaira ezüst rúzs került.