2017.02.17. 17:12, Fanni
Maggie Gyllenhaal február 8-án, szerda délután megjelent a 2017-es Berlinale Filmfesztivál alatt megrendezett zsűrik sajtótájékoztatóján, amit a Grand Hyatt Hotelben rendeztek meg, Berlinben.
A 39 éves színésznő a fotózásra egy elég egyszerű és visszafogott, bohókás ruhát választott. Maggie egy fekete alapszínű, piros és zöld virágmintákkal díszített, egyenes szabású és háromnegyedes ujjú Preen maxiruhát viselt a 2017-es Resort kollekcióból. Nem volt túl érdekes vagy izgalmas ez a tervezés, de ezen az eseményen jól megállta a helyét, hiszen itt elfogadottak a lazább darabok is. A színvilág elég klasszikus volt, bár a fekete alapszínnel kiegészítve a színes virágminták szép kontrasztot alkottak és egy kicsit érdekesebbé is tették a végeredményt, számomra mégis nagyon unalmas volt. A szabás sem volt igazán nagy durranás, az alakja nem lett túlságosan kiemelve, egyedül a csípőjére helyeztek nagyobb hangsúlyt, valamint visszafogottan a derekára is. Nekem személy szerint jobban tetszett volna ez a tervezés midiruhaként, lágyabb esésű szoknyarésszel kiegészítve. A megjelenését egy pár fekete Tods csizmával és Jennifer Fisher ékszerekkel egészítette ki. A másik hiba a szabás mellett pedig a cipőválasztás volt, ami egyáltalán nem illett a ruha minimalista stílusához, egy magassarkú szandál jobb választás lett volna számára.
Maggie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, laza hullámokban viselt. A sminkjével sem estek túlzásokba, hiszen visszafogott és természetes lett az; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira piros rúzst vittek fel.
Maggie pár órával később, vagyis még mindig február 8-án megjelent a zsűrik fotózásán is, ahol már egy másik ruhában láthattuk.
A zsűritag egy igazán bohókás és romantikus stílusú, nőies ruhában állt a fotós elé. Maggie egy fekete alapszínű, sárga virágokkal és egy pink masnival díszített, lágy esésű és bővebb szabású Gucci maxiruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból. A színésznőnk mindig is különlegesebb és a megszokottól eltérő stílusa volt, így hozzá a Gucci darabok elég jól passzolnak és szerencsére ezzel a tervezéssel sem volt másképpen. A színválasztás sokkal izgalmasabb és élénkebb volt, bár a fekete alapszín itt is megmaradt, de a sárga virágok gyönyörű kontrasztot alkottak vele, valamint a világos bőrszínével és a barna hajával is gyönyörű összhangot alkotott. A szabás ismét elég lenge és egyszerű volt, de a dereka most elég szépen ki lett emelve, és egy alig észrevehető mély kivágással a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket, amitől kacérabb és sejtelmesebb lett a végeredmény. Kiegészítőként a már korábban viselt csizmája volt rajta, EF Collection ékszerekkel kiegészítve.
Maggie haja itt is leengedve maradt, amit laza hullámokban viselt. A sminkje pedig ugyanúgy nézett ki, mint a sajtókonferencia alatt.
Maggie Gyllenhaal másnap este, vagyis február 9-én a 'Django' premierjére volt hivatalos a Berlinale Filmfesztivál alatt, amit természetesen Berlinben rendeztek meg.
Az amerikai színésznő a vörös szőnyeges vetítésre ismét egy romantikus stílusú, valamint bohókás és elegáns ruhát választott. Maggie egy élénk rózsaszín, kontrasztot alkotó fekete mintázattal, valamint egy lila virággal díszített, lágy szabású és hosszú ujjú Gucci estélyit viselt a 2017-es Resort kollekcióból. Nem mondom, hogy maga a ruha a kedvenceim közé tartoznak, viszont a színésznőn remekül mutatott a végeredmény és neki tényleg jól állt, így nem lehet túl sok panaszom. Viszont a bővebb ujjak és a magasított nyakrész nem igazán nyerte el a tetszésemet, ahogy a lila virág sem, amit a nyaka helyett, inkább a dereka környékén helyeztem volna el. A színvilág viszont tetszett és végre nem a fekete volt többségben, a rózsaszín alapszín pedig nagyon nőies volt, a fekete részletek pedig remek kontrasztot alkottak vele, ezek az árnyalatok pedig nem csak egymással, de Maggie bőrszínével is elég szépen mutattak. Kiegészítőként egy pár Gucci magassarkút és szintén Gucci ékszereket választott.
Maggie haját egy laza, de elegáns kontyba készítették el. A sminkje most egy kicsit sötétebb lett; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.