2017.03.01. 20:04, Fanni
Viola Davis is hivatalos volt a 89. alkalommal megrendezett Academy Awards-ra, aminek a hollywoodi The Dolby Theatre adott otthont még február 29-én, vasárnap.
A 'Fences' 51 éves színésznője lélegzetelállítóan nézett ki a vörös szőnyegen, ahol egy minimalista, de annál elegánsabb és dögösebb ruhában láthattuk. Viola egy élénk piros, nyakpánttal, uszállyal, illetve ejtett vállrésszel kiegészített, alakkövető Armani Privé estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek. FANTASZTIKUS! Ez az első szó, ami eszembe jutott a megjelenéséről. Tudtam előre, hogy itt igazán ki fog tenni magáért, de bevallom nem ekkora csodára számítottam, de teljes mértékben sikerült levennie a lábaimról és az állam is leesett. A színésznőről köztudott, hogy nagyon szeret a színekkel játszadozni, amit a csodás, fekete bőre miatt nyugodtan meg is tehet, hiszen minden árnyalat, legyen az élénk, pasztell vagy bármilyen, tökéletesen áll neki, ami ebben az esetben is így volt. A piros is a kedvenc színek közé tartozott a díjátadó alatt, de szerintem vitathatatlan, hogy Viola szolgáltatta a legjobb összeállítást az összes közül, hiszen ez egy igazi győztes tervezés volt, mintha csak ráöntötték volna. Az egész annyira kifinomult és nőies volt, hogy csak na, tényleg az egekbe tudom ezt most marasztalni, főleg azután, hogy a BAFTA-n és a SAG Awards-on viselt ruhái nem igazán tetszettek, de ez maga az álom! Az estélyi szabásába sem lehet belekötni, megvolt benne a modernség, az elegancia és a visszafogott drámaiság is, amelyek jól álltak a színésznőnek. A formás alakja csodálatosan ki lett emelve, a ruha végig követte a vékony derekát és a formás csípőjét is, valamint a mai trendeknek megfelelően a vállait is sikerült megvillantania. A megjelenését egy pár arany Bally clutch-csal, Stuart Weitzman magassarkú szandállal és Niwaka ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Viola itt debütált az új, rövid hajával, ami hihetetlenül jól áll neki, sokkal fiatalosabbnak tűnik. Egyébként leengedve és egyenesre vasalva viselte. A sminkje viszont a megszokottak alapján készült el; a szemeit füstös fekete sminkkel emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira barna szájfényt vittek fel.
Viola a díjátadó után szintén ellátogatott a Vanity Fair magazin 2017-es Oscar partijára, amit a Wallis Anneberg Center for Performing Arts-ban rendeztek meg Beverly Hillsben.
Az Oscar díjas színésznő egy kényelmesebb és sokkal vagányabb, de ugyanúgy elegáns szettre cserélte a piros Armani estélyijét, amiben ismét tökéletesen mutatott. Viola egy hófehér, háromrészes Brandon Maxwell nadrágkosztümöt viselt a 2017-es őszi/tél kollekcióból, ami egy mélyen dekoltált blúzból, egyenes szabású blézerből, illetve egy bővebb szárú nadrágból állt össze. Egyszerű, de mégis nagyszerű volt a végeredmény, amiben jelen volt a glamour és a hétköznapiság is. A színválasztás most is nagyszerű volt, bár sokkal letisztultabb az egész, de a sötét bőrszínével a fehér is istenien mutatott, így nem lehet panaszkodni, valamint ennek köszönhetően az összhatásban a modern és az éles elemek is helyet kaptak, ami nekem nagyon tetszett. A blézer merev vállrésze Viola esetében nagyon tetszett, sőt imádtam is, csodás formát varázsolt neki, nem is értem, hogy hogy történhetett, hiszen a legtöbb esetben mindenkinek megszélesíti a felsőtestét, de nem neki. A kosztüm bővebb/lazább szabása miatt a színésznő alakja most nem igazán lett kiemelve, de erre nem is volt szükség, hiszen a dekoltázsára nagy hangsúlyt helyeztek, amitől nőiesebb lett a megjelenése. Kiegészítőként egy pár arany-fehér Stella McCartney platformos cipőt viselt, ami mellé Fred Leighton ékszereket párosított.
Viola haján és a sminkjén sem változtattak ez alkalommal, bár erre nem is volt szüksége, hiszen ezzel az összeállításával is jól működött minden.