2017.03.03. 19:18, Fanni
Heidi Klum is ellátogatott február 26-án, vasárnap Elton John Oscar-néző partijára, aminek szokás szerint a nyugat hollywoodi City of West Hollywood Park adott otthont.
A 43 éves modell egy vintage stílusú, elegáns és kifinomult ruhában lépett a fehér szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Heidi egy piros, mélyen dekoltált és lágy esésű, selyemből elkészített Alberta Ferretti estélyit viselt a 2017-es Limited Edition kollekcióból. ezzel a választásával teljesen sikerült meglepnie, mivel mostanában inkább a túl dögös és olcsóbb hatásó, kicsit erőltetett ruhákat részesítette előnyben, amiket én személy szerint utáltam, de ettől a tervezéstől az agyamat is sikerült eldobnom. Bár újat és semmi izgalmasat nem tudott mutatni, annyira klasszikus és egyszerű volt az egész, de mégis ebben rejlett a megjelenésének a klucsa, egyszóval mesés volt. A színválasztás izgalmas és tüzes, a napbarnított bőrszínével pedig csodásan kiegészítődött, remek összhangot alkotott. A szabás a szokásostól eltérően sokkal visszafogottabb lett, bár a dekoltázsa most is ki lett emelve, valamint a dereka és a csípője is, a végeredmény pedig nagyon stílusos és előnyös lett számára. A megjelenését egy pár Tamara Mellon magassarkúval, valamint Bulgari ékszerekkel egészítette ki.
Heidi haját egy középen elválasztott, egyszerű kontyba készítették el. A sminkje pedig erőteljes lett, ami annyira nem tetszett ez alkalommal; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira barackszínű szájfény került.
Heidi az Oscar megtekintése után hivatalos volt a Vanity Fair magazin 2017-es Oscar partijára is, aminek a Wallis Anneberg Center for Performing Arts adott otthont Beverly Hillsben.
A német modell erre az alkalomra már egy sokkal drámaibb és feltűnőbb, elegáns ruhát választott, ami istenien nézett ki. Heidi egy fekete, pánt nélküli és madártollakkal díszített Alberta Ferretti estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Nem tudom, hogy mi az oka a hirtelen stílusváltásnak, de nem is akarom fritatni, mivel nagyon örülök neki és remélem, hogy megmarad ennél a drámai, de mégis nőies, kifinomult vonalnál. A színválasztás most elég klasszikus és hétköznapi lett, de a bőrszínével csodás kontrasztot alkotott, míg a díszítés izgalmasabbá és különlegesebbé tette a végeredményt. A szabás is teljes mértékben rendben volt, a vékony dereka és a formás csípője is tökéletesen ki lett emelve, valamint a vállaira is nagy hangsúlyt helyeztek, ahogy a hátára is, amitől egy kicsit szexisebb lett az összhatás. Kiegészítőként egy pár Giuseppe Zanotti magassarkút, illetve Lorraine Schwartz ékszereket választott.
Heidi haján és a sminkjén sem változtattak ezúttal, de nem is volt rá szükség, mivel ezzel a tervezéssel is megfelelően működtek.