Maddie Ziegler x Giamba2017.03.10. 14:36, Fanni
Maddie Ziegler is ellátogatott a 2017-es iHeartRadio Music Awards-ra, amit március 5-én, vasárnap este rendeztek meg a The Forumban, Inglewoodban.
A 14 éves táncos egy igazán fiatalos és kacér ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol nagyon bájosan nézett ki. Maddie egy fehér alapszínű, arany és fekete mintákkal, valamint lágy fodrokkal és apró kivágásokkal kiegészített, fekete galléros Giamba miniruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Próbáltam megszeretni ezt a szettet, tényleg, de sajnos valami miatt egyáltalán nem ment. Szerintem a probléma a felsőrész volt, ami egy kicsit összenyomta a fiatal tehetség testét és kicsit furán is nézett ki rajta, valamint a galléros rész sem tetszett igazán. Vagyis igazából tetszett, mert remek kontrasztot alkotott a ruhával és fiatalosabb is lett tőle az egész, de Maddie számára nem volt igazán előnyös. A ruha többi részétől sem voltam igazán elájulva, de annak örültem, hogy a korának megfelelően öltöztették fel és, hogy az alakja nem lett túlságosan kihangsúlyozva, inkább a hosszú lábaira terelték a hangsúlyt, amitől a végeredmény kacér lett, de a szoknya egy picit azért lehetett volna hosszabb. A színválasztásba nem lehet belekötni, hiszen a monokróm stílus neki is jól állt, a színes minták és az arany részletek pedig jól feldobták az összhatást. A megjelenését egy pár baba kék Stuart Weitzman magassarkú csizmával, szintén baba kék Edie Parker clutch-csal és Beladora ékszerekkel egészítette ki.
Maddie haja leengedve maradt, amit a hátára omolva egyenesre beszárítva és oldalt elválasztva viselt. A sminkje szerencsére visszafogott és friss lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
|