Gemma Arterton x Michael Kors2017.03.17. 15:17, Fanni
Gemma Arterton március 15-én, vagyis szerda délután hivatalos volt a 2017-es Prince's Trust Celebrate Success Awards-ra, amit Londonban rendeztek meg a Mayfair Hotelben.
A 31 éves brit színésznő egy eléggé kifinomult és elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol igazán csinos volt. Gemma fekete-fehér, klasszikus színekből összeálló, pánt nélküli, de ingszerű, galléros felsőrésszel kiegészített, finoman alakkövető Michael Kors midiruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból. Első látásra elég furcsa volt a végeredmény, bevallom még most sem igazán tetszik, de minél többször ránézek erre a szettre, annál inkább kezdem megérteni, hogy mit szerettek volna elérni vele a stylistjával, de sajnos mégsem sikerült összehozniuk. A megjelenésének van egy nagyon nőies és sikkes, üzleties beütése, az ingnek köszönhetően pedig különleges lett az összhatás, de mégsem működött rajta és unalmas lett az egész. A legnagyobb problémám az volt, hogy Gemmának hiába van nagyon formás és nőies alakja, mégsem lett megfelelően kiemelve, pedig ehhez nem kellett volna más, mint egy öv és bumm! Máris csodásan ki lett volna hangsúlyozva a dereka és a csípője is. A színvilág elég klasszikus volt, ahogy írtam és nekem a színek nagyon hiányoztak a végeredményből, de ezek az árnyalatok sem mutattak rosszul a színésznő bőrszínével, de ennél sokkal, de sokkal többet vártam volna tőle. A megjelenését egy pár fekete, platformos Jimmy Choo magassarkú szadnállal és EF Collection ékszerekkel tette teljessé.
Gemma rövid haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és beszárítva viselt. A sminkje szokás szerint természetes és visszafogott lett; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|