Laura Carmichael x Erdem2017.03.20. 17:49, Fanni
Laura Carmichael is jelen volt az idei Empire Awards-on, amit március 19-én, vagyis tegnap rendeztek meg Londonban és a The Roundhouse adott neki otthont.
A 30 éves brit színésznő tőle megszokottan egy egyszerű, de bájos és elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre. Laura egy pink, apró virágmintákkal és peplummal díszített Erdem midiruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból, amit a nyaka körül ezüst sztrasszokkal egészítettek ki. A színésznőnek egyébként ugyanaz a stylistja, mint Felicity Jones-nak, így nem meglepő, hogy eléggé azonosak stílusúak szoktak lenni a megjelenéseik, bár a legtöbbször Laura felülmúlja Felicityt. Ez megint majdnem megtörtént, de végül egyikük ruhája sem varázsolt el. A színésznő esetében ez az élénk és tavaszias színválasztás, valamint a ruhán elhelyezett virágminták voltak azok a részletek, amelyek kifejezetten tetszettek, nőies és tavaszias volt az egész, valamint ez az üde árnyalat a finoman napbarnított bőrszínével is remek összhangot alkotott. Viszont a szabást egyáltalán nem siekrült eltalálniuk, bár Laura vékony dereka elég szépen ki lett hangsúlyozva, de a szoknya sziluettje elég előnytelen volt számára, a pelum pedig teljesen felesleges volt, mivel egyáltalán nem tudott érvényesülni. Jobban tudtam volna örülni, hogyha alakítaniuk rajta és egyenes szabású, esetleg finoman alakkövető midiruhaként viselte volna a tervezést, amivel a legjobban öltözöttek kerülhetett volna nagyon könnyen. Kiegészítőként egy pár fekete Charlotte Olympia magassarkú szandált választott, ami egyáltalán nem volt jó párosítás a ruha mellé, ékszereket pedig egyáltalán nem viselt.
Laura haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt, ami jól is állt neki, de a ruha mellé egy konty jobban illett volna. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit ezüst szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
|