Janelle Monae x Ralph & Russo Couture2017.05.02. 10:15, Fanni
Janelle Monae tegnap este, vagyis május 1-jén hivatalos volt a 2017-es Met Gálára, aminek a témája az avantgárd stílus volt, ezzel tisztelegve ReiKawakubo divattervező előtt, az eseményt pedig szokás szerint a Metropolitan Museum of Art-ban rendezték meg New Yorkban.
A 31 éves énekesnő egy igazán feltűnő és drámai, a témának teljes mértékben megfelelő tervezésben lépett a fotósok elé, ahol fantasztikusan nézett ki. Janelle tőle megszokottan fekete-fehér színkombinációban pompázó, magasított nyakrésszel és hatalmas szoknyával kiegészített, illetve tollakkal díszített Ralph & Russo Couture báli estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. A kifutón ezt a tervezést nem teljesen így mutatták be, szóval kicsit változtattak rajta, mivel az egész hófehér volt és ez volt a show-nak a záró, vagyis menyasszonyi ruha darabja, így a fekete kontrasztot alkotó részletek tökéletesek voltak arra, hogy erről a tényről egy kicsit eltereljék a figyelmünket, ami több-kevesebb sikerrel össze is jött szerintem. Valamint a tollakat is pluszba adták hozzá, amelyek bár nekem kifejezetten tetszettek, hiszen még drámaibbá és izgalmasabbá tették ezt a lélegzetelállító tervezést, de sajnos az énekesnő számára ez a részlet nem volt túl előnyös a magasított nyakrész miatt. De egyébként ismét meg tudott Janelle azzal lepni, hogy a fekete-fehér, monokróm színpárosítás ellenére ismét tudott valamii újat mutatni, így most sem tudott csalódást okozni, ezek a klasszikus árnyalatok pedig továbbra is bámulatosan mutattak a csodás sötét bőrszínével és a hajával is, így erre nem lehet panaszkodni. Illetve a már említett tollas részletek és a szoknya fodros kialakítása is sokat hozzáadott a végeredményhez, annak érdekében, hogy az összhatás ne legyen egyhangú. A szabásról túlságosan sokat nem lehet elmondani, de azt megjegyezném, hogy Janelle nagyon alacsony, így én a legtöbb esetben a hozzá hasonló magasságú nőknek nem ajánlanám az ilyen hatalmas és habos-babos szoknyával kiegészített estélyiket, de rajta valahogy mégis működött és pont ezt imádom benne, hogy mindegy milyen szabású ruhát vesz fel, az jól áll neki. Bár sajnos a szoknya nagysága miatt az alakja teljesen elveszett és háttérbe szorult, azért a vékony dereka a vastag fekete öv segítségével kellőképpen ki lett hangsúlyozva, míg a kacérságot a nyitott hátrész szolgáltatta. Igazából ezt a darabot a Cannes-i Filmfesztiválon szerettem volna látni Fan Bingbing-en, de egyáltalán nem zavarna, ha ő is magára ölteni, de az eredeti formájában. A megjelenését ey pár Biran Atwood magassarkúval, valamint Tiffany & Co. ékszerekkel és fekete Jimmy Choo clutch-csal egészítette ki és tette teljessé.
Janelle rövid haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, egyenesre vasalva és lelapítva viselt sikkes formában, amit apró, virágokat formázó díszekkel egészítettek ki. A sminkje pedig a megszokott módon készült el; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, de pirosítót és highlighter-t is használtak, míg az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
|
A munkája nagyon meglepett, mert ez az volt, hogy én nem találtam olyan szép megosztását.
voyance gratuite