Haley Bennett x Dolce & Gabbana2017.05.02. 10:59, Fanni
Haley Bennett szintén hivatalos volt a 2017-es Met Gálára, amit május 1-jén, hétfő este rendeztek meg a new yorki Metropolitan Museum of Art-ban és a téma az avantgárd stílusú volt, ezzel állítva tiszteletet Rei Kawakubo divattervezőnek.
A 29 éves színésznő egy nagyon izgalmas és feltűnő, inkább a barokk stílusút megidéző, nőies, illetve elegáns ruhában lépett a fehér szőnyegre. Haley egy barack alapszínű, bronz, arany, fehér és ezüst virágmintákkal díszített, alakkövető és uszállyal kiegészített, valamint mélyen dekoltált csipkés Dolce & Gabbana Couture estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Bár a témának nem sikerült megjelennie, viszont tetszett, hogy mert kockáztatni, hiszen mégis csak ez az egyetlen olyan esemény a sztárok számára, ahol nyugodtan kiélhetik a fantáziájukat a stylistjukkal együtt és olyan ruhákat is viselhetnek, amelyeket jobb esetben más vörös szőnyeges rendezvényre nem vennének fel. Egyébként újat ezzel a darabbal nem igazn tudott a bevállalása ellenére sem mutatni, hiszen a tavalyi Met Gálán Zoey Dutch-ot láthattuk szinte ugyanilyen, csak más színvilágú és más mintákkal díszített, szintén Dolce & Gabbana tervezésben. A színvilág ugyan nem lett a kedvencem, mert az alapszín eléggé egybeolvadt a színésznő bőrszínével, bár ettől a metálos fényű minták megmentették, de csak kevés sikerrel, mert így is sápította őt ez az egész, viszont az tagadhatatlan, hogy mennyire izgalmas és mutatós volt az egész. A csipke anyahasználat pedig sejtelmesebbé és még nőiesebbé, már-már romantikus stílusúvá varázsolta a végeredményt. A szabásba viszont egyáltalán nem akarok belekötni, mondjuk azt leszögezném, hogy nem ez volt a kedvenc sziluettem, amit eddig láthattunk rajta, de az tagadhatatlan, hogy a formás alakja számára mennyire előnyös volt ez a választás, mivel Haley vékony dereka és a formás csípője is csodásan ki lett emelve, ezek mellett pedig még a dekoltázsára is nagy hangsúlyt fektettek. A megjelenését egy pár Charlotte Olympia magassarkúval, valamint Namiwaka ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Haley rövid haja leengedve maradt, amit göndör fürtökbe sütöttek be neki, a fejét pedig egy hatalmas virágkoszorú díszítette, ami meglepő módon kifejezetten tetszett, bár a göndör forma helyett egyenesre vasalt fazon jobban passzolt volna az egészhez. A sminkje sem igazán jött át számomra, valahogy a ruhához nem illett; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, az ajkaira végül élénk rózsaszín matt rúzs került.
|
Ez az első én csak meglátogatott webhely, és azt találják, hogy nagyon érdekes! Gratulálunk!
voyance gratuitement par mail