Lily Rose Depp x Chanel2017.05.19. 22:03, Fanni
Lily Rose Depp idén is ellátogatott a Cannes-i Filmfesztiválra, pontosabban az első napon volt ott az 'Ismael's Ghosts' premierjén, amit május 17-én, szerda kora este rendeztek meg a Palais des Festivals-ban.
A 17 éves színésznő egy nagyon visszafogott és letisztult, elegáns ruhát választott a vörös szőnyeges vetítésre, ahol mesésen nézett ki és úgy nézett ki, mint egy görög istennő. Lily egy hófehér, oldalt kivágásokkal, illetve ezüst és arany strasszokkal díszített, lágy esésű Chanel ruhát viselt a 2018-as Resort kollekcióból. Várható volt, hogy a fiatal tehetség a francia divatház egyik arcaként az ő egyik tervezésüket fogja viselni, így ezzel nem tudott meglepni, de azzal viszont igen, hogy mennyire tetszett a választása, sőt egyszerűen imádtam. A korához és az eseményhez is tökéletesen illett, egyáltalán nem tudok semmibe sem belekötni. A színválasztás minimalista és egyszerű volt, viszont a finoman napbarnított bőrszínéhez és a sötétszőke hajához fantasztikusan passzolt, remekül kiegészítették egymást és az alapszín még vakítóbb lett. Szerencsére annak érdekében, hogy a végeredmény ne legyen egyáltalán unalmas, így arany, valamint ezüst csillogó részletekkel tették teljessé és díszítették fel, amelyektől még mutatósabb lett az egész. A szabásról szintén csak jó dolgokat tudok mondani, mivel Lily vékony dereka és a csípője is tökéletesen ki lett emelve, míg a kivágások sejtelmesebbé tették az összhatást, valamint egy kis vagányságot is belevittek ezeknek köszönhetően. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni, az az, hogy nem viselt melltartót vagy esetleg mellbimbótapaszt, amire igazán szüksége lett volna a villantások elkerülése végett, de minden más rendben volt és ez sem rontott az összhatáson. Kiegészítőként egy pár arany Gianvito Rossi magassarkú szandált, valamint Chanel Fine ékszereket választott.
Lily haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, lágy göndör fürtökbe besütve viselt. A sminkje viszont ennél sötétebb és kicsit drámaibb lett; a szemeit fekete és barna füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították, illetve highlighter-t is vittek fel rá, végül az ajkaira világos barna rúzs került.
|