Olga Kurylenko x Elie Saab Couture2017.05.23. 17:54, Fanni
Olga Kurylenko május 21-én, vasárnap kora este megjelent a 'The Meyerowizt Stories' premierjén, amit a 2017-es Cannes-i Filmfesztivál ötödik napján rendeztek meg a Palais des Festivals-ban.
A 37 éves ukrán színésznő egy nagyon elegáns és eléggé sejtelmes ruhában érkezett a vörös szőnyegre, ahol nagyon csinos volt. Olga egy nude alapszínű, arany és kék kristályokkal, valamint csipke részletekkel díszített, teljesen átlátszó Elie Saab Couture estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Egészen addig tetszett, amíg szembe nem tűnt, hogy az egész átlátszó, ami nem is volt akkora probléma, mert ízlésesen oldották meg az egészet, de mégsem nézett ki olyan jól ennek köszönhetően a végeredmény, amit sajnálok, mert ez a tervezés az aprólékosan kidolgozott részletei miatt úgy néz ki, mint egy műalkotás. A másik problémám az volt, hogy annak ellenére, hogy ez nem egy hatalmas kreáció, mégis úgy éreztem, hogy a színésznő elveszett a ruhában, nem érvényesült úgy, ahogy kellett volna és nem tudta megfelelően viselni, ami eléggé szembetűnő is volt. Szóval jobban tetszett volna az egész, ha kiegészítették volna egy nem átlátszó szoknyarésszel is, aminek segítségével a kristályos részletek is sokkal feltűnőbbek lehettek volna, de ebben a formában elrontotta az egész estélyit. Egyáltalán nem vagyok kíváncsi az ilyen eseményeken, meg másokon sem a hírességek alsóneműjére, de itt megint ezt láthattuk, ráadásul még középpontba is került, ami nagyon elszomorít. Ennél azért sokkal többet vártam volna tőle, de mégsem kaptam meg azt, amire számítottam, amit nagyon sajnálok, mert most csalódnom kellett benne. A szabás egyébként nagyszerű volt, Olga vékony dereka tökéletesen ki lett emelve, akárcsak a formás csípője, annak pedig nagyon örülök, hogy egyáltalán nem kapott mély dekoltázsrészt, mert attól csak olcsóbb lett volna az összhatás. A színvilág szép volt, de a bőrszínéhez nem igazán passzolt, de szerencsére nem sápította őt tovább. A megjelenését egy pár nude színű Jimmy Choo magassarkú szandállal és Piaget ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Olga haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje nagyon természetes és visszafogott lett; a szemeit világosszürke szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót és highlighter-t vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|