Kirsten Dunst x Loewe & Schiaparelli Couture2017.06.23. 20:36, Fanni
Kirsten Dunst még május 24-én, szerda délután megjelent a 'The Begulied' photocall-ján, amit a 2017-es Cannes-i Filmfesztivál nyolcadik napján rendeztek meg.
A film 35 éves színésznője egy igazán laza, de egyben elegáns és romantikus stílusú ruhát választott a fotózásra, amiben csodásan festett. Kirsten egy fehér, apró lézerkivágásokkal és átlátszó részekkel, valamint csipkével kiegészített, lágy esésű Loewe midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Az egész nagyon egyszerű, de ugyanakkor mutatós volt, az alakalomhoz pedig tökéletesen passzolt. A ruhából csak úgy áradt a nőiesség és az elegancia is, amit a kacérabb elemekkel párosítottak, hála a finoman átlátszó és a kivágott részleteknek, amelyektől nem csak sejtelmes, de izgalmasabb is lett a végeredmény. A színválasztás elég minimalista és letisztult volt, viszont a tengerparti eseményhez remekül illett, friss és üde volt az egész, valamint a színésznő enyhén napbarnított bőrszínével és a szőke hajával is megtalálta a közös hangsúlyt, de az tény, hogy a már korábban emlegetett kivágásoknak volt köszönhető az, hogy a megjelenése nem lett egyhangú és unalmas. A szabás bohókás és klasszikus volt, főleg Kirsten vékony dereka lett kihangsúlyozva, de visszafogottan a lábait és a formás csípőjét is megvillanthatta, így az összhatás kellemes és előnyös volt számára, valamint a napszakhoz is jól passzolt, nem csak a helyszínhez. Kifejezetten tetszett, hogy a vintage/bohókás elemeket a modern részletekkel (lézerkivgásokkal) kombinálták, amitől különlegesebbé vált az egész. A megjelenését egy pár fekete Gucci magassarkú szandállal és Fred Leighton ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Sajnos az összhatáson a fekete cipő rontott egy kicsit, túlságosan is elütött a ruhájától, amit sajnáltam. A haja leengedve maradt Kirstennek, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje természetes és visszafogott lett; a szemeit barna, enyhén füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Kirsten még aznap este, vagyis még mindig május 24-én hivatalos volt a 'The Beguiled' premierjére is, szintén az idei Cannes-i Filmfesztivál alatt, aminek megszokottak alapján a Palais des Festivals adott otthont.
A színésznő erre az alkalomra egy tündérmesébe illő, könnyed és légies, valamint nagyon szexi ruhában érkezett, amibe mesésen nézett ki. Kirsten egy gyönyörű, mélyen dekoltált és lágy esésű, levendulaszínű és kristályos övvel kiegészített Schiaparelli Couture estélyit viselt a 2015-ös őszi/téli kollekcióból. Eredetileg ezt a tervezést krémszínbe mutatták be, valamint a szoknyarész is átlátszó volt, de nagyon örültem, hogy a színésznő számára ezeken változtattak, mert ebben a formában sokkal jobban passzolt hozzá és a stílusához is, valamint az eseményen is tökéletesen megállta a helyét ebben a formában. Egyébként észrevehető, hogy a stílusától kicsit távolabb álló, bevállalósabb darabot viselt, aminek én személy szerint kifejezetten örültem, mert végre a retrós és vintage stílusú megjelenései után tudott valami újat és frisset mutatnia, amibe ráadásul még jól is nézett ki. Tagadhatatlan, hogy a kedvenc részletem az egész ruhában a színválasztás volt, ami egyszerűen fantasztikus, csodás lilás-kékes árnyalat, ami elég feltűnő volt, de közben mégis visszafogott, a színésznő bőrszínével pedig gyönyörűen kiegészítették egymást. Ez az árnyalat már önmagában sem lett volna unalmas, de a még csillogóbb végeredmény érdekében Kirsten számára készítettek még egy kristályokkal kirakott, ezüst övet is, ami feltette a pontot az i-re. A szabásba sem igazán tudok belekötni, bár a dekoltázsrész egy kicsit szélesebb volt, mint kellett volna, de szerencsére megúszta a bevonulást mindenféle villantás nélkül, a gyönyörűen kiemelt vékony derek mellett pedig nem mehetünk el szó nélkül, mert isteni volt, valamint a formás csípőjére is nagy figyelmet szenteltek. Kiegészítőként egy pár Gucci magassarkút és Chopard ékszereket választott. Kirsten haját egy oldalt elválasztott, laza, de elegáns és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje pedig klasszikus és mutatós lett; a szemeit barna füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira élénk piros matt rúzst vittek fel.
|