Zoe Saldana x Giambattista Valli2017.06.27. 19:43, Fanni
Zoe Saldana június 24-én, vagyis szombat este megjelent a 2017-es NALIP Latino Media Awards-on, amit Hollywoodban rendeztek meg a The Ray Dolby Ballroom-ban.
A 39 éves színésznő egy nagyon játékos és izgalmas, de ugyanakkor kellően elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol tökéletesen nézett ki. Zoe egy fekete, enyhén átlátszó, magasított nyakrésszel kiegészített, valamint csipkével és piros epermintákkal díszített Giambattista Valli estélyit 2017-es kollekcióból. A színésznőt mostanában nem igazán láthattuk nagyobb eseményen, így örültem, hogy újból visszatért, hiszen a legtöbb esetben hibátlan outfiteket láthatunk tőle, ami ismételten így volt és bebizonyította, hogy a stylistjával még mindig remekül tudnak együtt működni, aminek nagyon örülök. A ruhaválasztása egyszerre volt drámai és nagyon fiatalalos, ami a csipkének, valamint a színes mintáknak volt köszönhető, az utóbbi pedig egy kis kacérságot is belevitt az egészbe, valamint kellemesen izgalmassá varázsolta azt, így nem egy egyszerű fekete kreációról beszélünk most. Míg az átlátszó csipkerészletek a kacérságért és a sejtelmességért voltak felelősek. A színvilág elég klasszikus és egyszerű volt ugyan, de a fekete alapszín az élénk piros mintákkal párosítva remekül nézett ki, valamint a színésznő sötétebb bőrszínével és szép összhangot alkottak, így nincs okom panaszkodni. A szabás szintén megfelelő volt, mivel Zoe alakját a kellő helyeken hibátlanul kihangsúlyozta; így a vékony derekára és a formás csípőjére is nagy hangsúly került. Bár az alapszín miatt nem ez volt a legnyáriasabb szett, viszont a minták ezen finomítottak és az esti eseményhez is illettek. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal egészítette ki és tette teljessé.
Zoe haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt a vállaira omolva, amivel semmi baj nem is lett volna, ha a ruhát nem magasított nyakkal egészítették volna ki, de mivel ez a helyzet állt fent, így egy konty, vagy copf jobb választás lett volna számára. A sminkje sötét és feltűnő lett; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosítót is vittek fel rá, végül az ajkaira piros rúzs került.
|