Isabela Moner x Sophie Theallet2017.08.14. 17:44, Fanni
Isabela Moner is ellátogatott a 2017-es Teen Choice Awards-ra, amit augusztus 13-án, vasárnap délután rendeztek meg a los angelesi USC's Galen Centerben.
A 'Transformers: The Last Knight' 16 éves színésznője egy igazán vagány és izgalmas, kacér ruhában lépett a kék szőnyegre, ahol fantasztikusan nézett ki. Isabela piros és bordó színekből összeálló, mélyen dekoltált és kivágásokkal, valamint fodrokkal és rojtokkal, valamint tollakkal díszített Sophie Theallet miniruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Nem fogok hazudni, de sajnos a ruha egyáltalán nem tetszett, bár a fiatal színésznő stílusához jól passzolt és csinos is volt benne, viszont úgy érzem, hogy a kora miatt eléggé erőltetett lett a végeredmény, amit nagyon sajnálok. A legutóbbi filmje promóciós körútja alatt már tudatta velünk, hogy szeret kísérletezgetni és a színektől, valamint az új szabásvonalaktól sem riad vissza, amit sikerült most is bebizonyítania, így az egyik szemem sírt, a másik pedig nevetett. A színválasztás viszont kifejezetten tetszett, bár ezzel inkább már az őszi napokat sikerült megidéznie, viszont a sötétebb bőrszínével remek összhangot alkotott, míg a szoknyán elhelyezett fodroknak és tollaknak, valamint a rojtoknak köszönhetően eléggé mutatós és különleges lett a végeredmény, így azt biztosan nem mondhatjuk rá, hogy unalmas lenne a választása. A szabás sem volt rossz, sőt a kivágások kifejezetten tetszettek, de ahogy írtam a kora miatt nem tudott megfelelően meggyőzni; Isabela vékony dereka és a csípője is tökéletesen ki lett emelve, valamint a dekoltázsára és a lapos hasára is nagy figyelem került, akárcsak a hosszú és formás lábaira. A megjelenését egy pár terrakottaszínű, szaténnal borított Vince Camuto magassarkú szandállal és EF Collection ékszerekkel tette teljessé.
Isabela rövid haja szabadon maradt, amit göndör fürtökbe besütve viselt. A sminkje elég feltűnő és drámai lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosítóval és highlighter-rel hangsúlyozták kí, végül az ajkaira barackszínű szájfény került.
|