Greta Gerwig x Giorgio Armani & Sophie Theallet2017.09.17. 21:32, Fanni
Greta Gerwig is ellátogatott a 2017-es Torontó Filmfesztiválra, pontosabban még szeptember 9-én, szombat délután és megjelent a 'Lady Bird' premierjén, amit a Roy Thomson Hall-ban rendeztek meg.
A film 34 éves színésznője egy nagyon játékos és vidám, de kellőképpen elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol igazán csinos volt. Greta egy fekete alapszínű, pánt nélküli és aszimmetrikus szabású Giorgio Armani midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit élénk kék és zöld virágmintákkal díszítettek fel. A kifutón bemutatott darabhoz képest elég sokat változtattak ezen a kreáción, hiszen eredetileg a ruhát tunikaként mutatták be, ami mellé egy bő szárú nadrágot párosítottak, ami nekem szintén tetszett, hiszen a kedvenc trendemnek hódolt, viszont a színésznő esetében mégis jobbnak láttam, hogy nem az eredetit viselte. Ez a nőiesebb és kicsit romantikusabb stílusú megoldás a saját stílusához sokkal jobban passzolt és el is tudta adni számomra, sőt ez az egyik legjobb outfitje amit az elmúlt egy évben láthattunk tőle. Sokszor nem szoktak tetszeni a vintage stílusú választása, mert a legtöbb esetben öregítik és úgy néz ki bennük, mint egy nagymama (lásd a következő képen pl.), de ez friss és fiatalos volt jelen esetben, aminek nagyon örültem. A színvilág klasszikus volt, főleg ami a fekete alapszínt illeti, de nem lehet panaszkodni rá, mert a színésznő világos bőrszínével remek kontrasztot alkotott, míg az élénk mintákkal egy kis színt és izgalmat is belevittek a végeredménybe. A szabás is rendben volt, ahogy írtam jól passzolt hozzá és Greta számára is előnyös volt; szerencsére a vékony derekára nagy figyelem került és a vállait is megvillanthatta, a felsőrész élesebb kialakítása pedig kifejezetten tetszett, hiszen ezzel egy kis modernséget is belecsempésztek az összhatásba. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval, illetve David Yurman és Fernando Jorge ékszerekkel tette teljessé. A haját egy alacsonyabban elhelyezett, laza kontyba fogták össze. A sminkje friss és üde lett; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Greta pár órával később, még aznap szeptember 9-én este hivatalos volt a HFPA és az InStyle partijára is, amit szintén Torontóban rendeztek meg a Windsor Arms Hotelben a fesztivál alatt.
A színésznő erre az alkalomra egy sokkal feltűnőbb, statement darabot választott. Greta egy élénk kanárisárga, kontrasztot alkotó fekete virágmintákkal díszített és hosszú ujjakkal kiegészített Sophie Theallett midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Nos az előbb már említettem, hogy a színésznő megjelenései nem minden esetben szoktak lenyűgözni, hiszen sokszor a vintage stílusjegyeket követő outfitje elég ódivatúak és öregesek számára, ami sajnos ezzel a választásával is pontosan így volt és ezen az élénk színvilág sem tudott segíteni. Sőt számomra pont ez rontott még inkább a végeredményen, egyszerűen nekem nem tetszett az alapszín és úgy éreztem, hogy számára sem volt igazán előnyös, bár a fekete minták mégis tetszettek, szóval tényleg elég vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban. A szabás sem volt most az igazi, bár gondolom, hogy a fekete öv használatával csak jót akartak, hogy Greta vékony dereka még jobban ki legyen emelve, de ez ebben az esetben pont fordítva sült el és inkább eltakarta a kiemelni kívánt részt, plusz a ruha mellé sem igazán passzolt. A következő problémám pedig a szoknya hosszával volt, ami sajnos nem a számára legelőnyösebb helyen végződött, így kicsit olyan érzésem volt, hogy elveszett a tervezésben és kettévágta a testét. Kiegészítőként egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandált és APM Monaco ékszereket választott. A haját most is egy laza kontyba készítették el. A sminkje pedig a megszokottak szerint készült el; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
|