Kate McKinnon x Narciso Rodriguez2017.09.28. 14:35, Fanni
Kate McKinnon is megjelent a 2017-es Emmy Awards-on, amit szeptember 17-én, vasárnap este rendeztek meg és a los angelesi Microsoft Theatre adott neki otthont.
A 33 éves színésznő egy monokróm stílusú és eléggé elegáns szettet választott erre az alkalomra, amiben csodásan nézett ki. Kate fekete-fehér színekből összeálló, lágy esésű és finoman alakkövető, illetve egy apró kivágással kiegészített Narciso Rodriguez estélyit viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Az a nagy helyzet, hogy igazán csinos volt és nagyon kifinomult, viszont hihetetlen deja vu érzésem volt, hiszen még 2013-ban szinte ugyanilyen Chanel ruhát viselt Emma Watson a Cannes-i Filmfesztiválon. Szóval már csak ez miatt is úgy voltam az egésszel, hogy csinos volt tényleg, meg minden, viszont nem igazán tudott lázba hozni a már emlegetett okok miatt, pedig tényleg jól állt a színésznőnek a végeredmény és az eseményhez is tökéletesen passzolt. A minimalista szabásnak az egyszerűsége egyébként gyönyörű volt, de a divatházat egyébként is ez jellemzi, így ezzel sem mutattak újat, de legalább az egész megjelenése ennek köszönhetően kellems és kifinomult lett. A sziluett pedig végig remekül követte Kate alakját, így a vékony derekára és a formás csípőjére is elég nagy figyelem került, plusz a vállait és a dekoltázsát is kiemelték, amitől az összhatás kicsit kacérabb és sejtelmesebb lett, erre pedig szüksége is volt. A színvilág klasszikusnak mondható, a a fekete-fehér párosítás mellett döntött, amivel egy kicsit meglepett, hiszen inkább színes tervezésekben láthattuk eddig, viszont ezek az árnyalatok jól mutattak a bőrszínével, valamint egymással is. Annak pedig nagyon örültem, hogy a fekete felsőrészt csillogó anyagból készítették el, így meg tudták fűszerezni egy kis "izgalmassággal" a megjelenését. Kiegészítőként egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandállal és Roberto Coin ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Kate haját egy laza, de rendezett és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje kicsit sötét és drámai lett, de nem estek vele túlzásokba; a szemeit füstös fekete sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
|