2017.09.30. 15:14, Fanni
Claire Foy még szeptember 11-én, hétfő délután megjelent a Torontói Filmfesztivál ötödik napján, pontosabban a 'Breath' photocall-ján.
A film 33 éves színésznője erre az alkalomra egy nagyon egyszerű, de nagyszerű, monokróm stílusú szettet választott, amiben remekül nézett ki. Claire egy fekete-fehér, kockákkal díszített, finoman alakkövető és rövid ujjakkal kiegészített Oscar de la Renta midiruhát viselt a 2018-as Resort kollekcióból. A színésznő megjelenéseire tavaly novemberben kezdtem el felfigyelni, hiszen akkor debütált a sorozata, a 'The Crown' és már a premieren elbűvölt, majd pedig a díjátadószezon alatt ugyanezt folytatta és még nem tudott igazán csalódást okozni. A színésznő egy játékos és kacér tervezés mellett döntött, ami az egyszerűsége ellenére is elég izgalmas, valamint kellőképpen elegáns is volt. A színvilágot klasszikusnak mondanám, mivel jól láthatóan fekete-fehér árnyalatokból állt össze, amelyekkel a legnehezebb mellélőni és szerencsére nem csak egymással, hanem a világos bőrszínével is tökéletesen mutattak, míg a kockás mintázatnak köszönhetően sikerült egy kicsit érdekesebbé tenniük a végeredményt, aminek hála nem lett az outfitje unalmas és egyhangú. A szabás szintán hibátlan volt, hiszen végig remekül követte Claire kecses alakját, így a vékony derekára és a formás csípőjére is elég nagy figyelem került, plusz sejtelmesen még a lábait is meg tudta villantani. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal egészítette ki és tette teljessé, ékszereket ez alkalommal nem viselt. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje visszafogott és természetes lett; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman bronzosították és pirosították is, végül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Claire még aznap kora este, vagyis még mindig szeptember 11-én hivatalos volt a 'Breath' premierjére is, amit szintén a 2017-es Torontói Filmfesztivál alatt rendeztek meg a Roy Thompson Hallban.
A brit színésznő a vetítésre egy elég sötét, a stílusához nem igazán passzoló ruhát választott, ami legalább az alkalomhoz illő volt. Claire egy sötétkék, bársonyból készített, egyenes szabású Tibi midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Az egész megjelenésével sikerült nagyon meglepnie, hiszen én itt láttam először az új, sötétbarna hajszínével, ami alapján azt lehet mondani, hogy kicsit átállt a sötét oldalra az ősz beköszöntével és ezt a stílust még kicsit szoknom kell tőle, mivel eddig inkább nagyon nőies és romantikusabb stílusú darabokban volt látható. Így ez a minimalista, de szexi és sejtelmes ruha hatalmas meglepetés volt tőle, na meg az is, hogy ezzel most ő is kipróbálta a hálóing-trendet, bár nem hiszem, hogy ez az esemény lett volna erre a legmegfelelőbb. Mondjuk a tervezés jól állt neki, hiszen Claire alakját végig nagyon szépen követte, így a vékony dereka és a formás csípője megint tökéletesen ki lett emelve és a vállaita is felhívták a figyelmünket, de összességében úgy gondolom, hogy elég unalmas volt, az üres felsőteste és a dekoltázsrész miatt pedige rős hiányérzetem van, valami nyakláncot igazán adhattak volna neki, esetleg a haját leengedve kellett volna hagyni. A színválasztás viszont fantasztikus volt, ez az éjkék árnyalat a bársonnyal párosítva egyszerűen fantasztikus volt, igazán előkelővé tette a végeredményt, illetve a színésznő hófehér bőrszínével is mesés kontrasztot alkotott, így ebbe egyáltalán nem tudok belekötni, kifinomult és elegáns lett ennek köszönhetően az összhatás. Kiegészítőként egy pár sötétbordó Jimmy Choo magassarkú szandált (bár a képen feketének látszik) és Birks ékszereket választott. Claire haját egy oldalt elválasztott, alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje a megszokottaktól ellenkezőleg sötét és gót stílusú lett, ami a ruhájával és a világos bőrével remekül működött; a szemeit barna, enyhén füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, valamint highlighter-t is használtak, míg az ajkaira sötétbordó matt rúzst vittek fel.
Claire Foy szeptember 15-én, péntek este ellátogatott a Variety magazin által megrendezett elő-Emmy partira, aminek a nyugat hollywoodi Gracias Madre adott otthont.
A 'The Crown' színésznőjét egy igazán nőies, gót és romantikus stílusú outfitben láthattuk a fehér szőnyegen tündökölni. Claire egy fekete, csipkés hosszú ujjakkal és magasított nyakrésszel kiegészített, valamint fehér gyöngyökkel, illetve egy színes pillangóval díszített Gucci midiruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból. Már Torontóban láthattuk a színésznő új, kicsit vagányabb és sötétebb stílusát, amit ez alkalommal is folytatott, bár én egyáltalán nem bánom, főleg az miatt, hogy ez a premieres szettjénél sokkal jobb, illetve izgalmasabb lett. Az egyetlen probléma, amibe bele tudok kötni az a szabás volt, mivel ez nem igazán tette lehetővé azt, hogy Claire vékony dereka és a csípője maximálisan ki legyen emelve, de szerencsére ezen sokat segített az, hogy legalább a formás lábait meg tudta finoman villantani, amitől a végeredmény máris kacérabb és sejtelmesebb lett, amin még a finoman átlátszó részletek is sokat segítettel. A sötét színvilág elég klasszikus és biztonságos választás volt, de ahogy az jól látható, a világos bőrszínével megtalálták a közös hangot, míg a csipkével és a színes, hímzett pillangó mintával sikerült az összhatást egy kicsit különlegesebbé tenniük. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal egészítette ki, ékszereket ez alkalommal nem viselt. A haját egy középen elválasztott, laza, de rendezett kontyba fogták össze a tarkója felett. A sminkje megint sötétebb lett a megszokottnál; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira bordó rúzs került.
Claire szeptember 17-én, vasárnap este pedig ott volt ő is a 2017-es Emmy díjátadón, amit a Microsoft Theatreben rendeztek meg Los Angelesben.
A 33 éves tehetség ez alkalommal egy igazán modern, de egyben drámai és elegáns összeállításban lépett a vörös szőnyegre, amiben lélegzetelállítóan nézett ki. Claire egy fekete, kicsit bővebb szabású, a félpántból kiinduló, hosszú uszállyal kiegészített, illetve ezüst részletekkel díszített custom made Oscar de la Renta jumpsuit-ot viselt. A színésznőnek ezzel a választásával igazán sikerült elvarázsolnia, mivel a régi Hollywoodot idézte meg ezzel a megjelenésével, amit egyszerűen imádok. Bár lehet, hogy az alapelgondolás miatt egy kicsit hasonlít Emma Stone egy korábbi, Golden Globe-os megjelenésére, ami egyébként szintén gyönyörű volt, viszont nekem mind a kettő egyformán tetszik, Claire változata pont a maga egyszerűségével és a kifinomultságával. A klasszikus kis overál újragondolása remek ötletnek bizonyult, főleg a modern elemek miatt, mint például az aszimmetrikus szabás, és a vállrészből kiinduló, vékony uszály, amivel egy kis drámaiságot is sikerült belecsempészniük az összhatásba. A színvilág ismét sötét volt, de egyáltalán nem bánom, mert ezt valahogy más árnyalatban el sem tudtam volna képzelni, a színésznő világos bőrszínével ismét tökéletes kontrasztot alkotott a fekete alapszín, míg a dekoltázsa fölött elhelyezett, ezüst csomós díszítés, ami körbeölelte a felsőtestét egy kis csillogást és izgalmas részletet is adott a kreációnak, aminek köszönhetően sokkal különlegesebb lett. A szabásba sem tudok belekötni, bár ezen a képen nem látszik annyira, de Claire vékony dereka és a csípője ebben is hibátlanul ki lett hangsúlyozva és jól láthatóan a vállaira is nagy figyelmet szenteltek, így a végeredmény egy kicsit kacérabb és sejtelemesebb lett. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin magassarkút és Harry Winston ékszereket választott. Most szerencsére a haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, vintage stílusú hullámokba besütve viselt. A sminkje friss és klasszikus lett; a szemeit sötétbarna szemhéjpúderrel és szempillapirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították, míg az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.