Rooney Mara x Alexander McQueen2017.10.08. 13:36, Fanni
Rooney Mara október 4-én, szerda este megjelent az 'UNA' new yorki premierjén, amit a Landmark Sunshine Cinema-ban rendeztek meg.
A film 32 éves színésznője egy igazán kacér és modern, de mégis elegáns outfitben lépett a vörös szőnyegre, ahol nagyon csinosan festett. Rooney egy élénk piros, apró virágmintákkal, fekete, illetve átlátszó részletekkel kiegészített, kétrészes Alexander McQueen tervezést viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy crop topból és egy magasított derekú, A-vonalú midiszoknyából állt össze. Az igazat megvallva a színésznőnek a választásával sikerült egy kicsit meglepnie, hiszen az esetek 95%-ában fekete, vagy fehér, letisztult szettekben láthatjuk, ezzel szemben most kilépett a komfortzónájából és egy csodás piros árnyalatban láthattuk, ami a világos bőrszínével és a sötét hajával fantasztikus összhangot alkotott, szóval örültem, hogy ez mellett az árnyalat mellett döntött, hiszen mesés volt. Az apró kis virágminták segítségével pedig a modern összhatásba egy kis nőiességet is bele tudtak vinni. Ami azt illeti többször kellene színeket viselnie, mert egyébként jól állnak neki. Az egyetlen dolog a ruhával kapcsolatban, amibe bele tudok kötni az a szoknya alján elhelyezett átlátszó csíkok voltak, amelyek egy kicsit furán néztek ki, mintha a H&M-ből szerezte volna be a ruhát, de szerencsére azért olcsóvá nem sikerült tennie a végeredményt, csak egy kicsit random volt az elhelyezés. A szoknya szabása egyébként nagyszerű volt, Rooney vékony derekát és a csípőjét is nagyon szépen kihangsúlyozta, plusz a lábait is sejtelmesen megvillanthatta, akárcsak a lapos hasát. A top egy kicsit túldíszített sportmelltartóra emlékeztetett, viszont jól állt a színésznőnek, így ebbe sem igazán lehet belekötni. A styling egyszerűségét pedig tökéletesnek tartottam, mert ennek köszönhetően a kiegészítők nem terelték el a figyelmünket a lényegről, vagyis a ruhadarabról. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal tette teljessé, ékszereket nem viselt.
Rooney haját a megszokottak alapján egy szoros és sikkes, oldalt elválasztott kontyba fogták össze. A sminkje klasszikus és élénk lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosítót is használtak, végül az ajkaira piros matt rúzs került.
|