Mandy Moore x Adam Lippes & Dolce & Gabbana2017.10.20. 11:18, Fanni
Mandy Moore október 10-én, kedd este ellátogatott a 2017-es QVC Presents FFANY Shoes on Sale Gálára, amit a New Yorkban található The Zeigfeld Ballroomban rendeztek meg.
A 'This is Us' 33 éves színésznője tőle szokatlanul egy elég sötét, de mégis kacér és fiatalos, romantikus stílusú tervezésben érkezett a lila szőnyegre, ahol mesésen festett. Mandy egy fekete, csipkéből készült, kivágásokkal és átlátszó részekkel kiegészített, lágy esésű Adam Lippes midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. A ruhának az aprólékosan kidolgozott részletei nagyon tetszettek, ide tartoznak a kivágások a dekoltázsrésznél, valamint a csomós díszítés, ami adott egy kicsit vagányabb löketet az egésznek, míg az átlátszó csipkerészek sejtelmesebbé varázsolták a végeredményt. A szabást elég egyszerűnek mondanám, mivel Mandy alakja nem lett fantasztikusan kiemelve, egyedül a derekára került egy kisebb hangsúly, valamint a vállaira, viszont a lábait nem tudta megvillantani, amit egy kicsit sajnáltam, illetve a tervezés elég vastag csipkerétege miatt a csípője is el lett takarva, aminek nem nagyon örültem, de most ez van. Szóval, ami a ruha sziluettjét illeti, láthattunk már ennél jobbat és előnyösebbet is számára, de ezt sem mondanám kudarcnak, hiszen csinos volt és összességében jól állt neki, el tudta adni az összeállítást. A színválasztással sikerült meglepnie, hiszen megszokhattuk már a színésznőtől az élénk, színes összeállításokat, viszont ezeket most inkább hanyagolta és egy klasszikus, sötét árnyalat mellett döntött. Viszont el kell ismernünk, hogy a fekete szín a világos bőrszínével gyönyörű kontrasztot alkotott, míg a díszítőelemek a ruhán mégis izgalmasabbá varázsolták a megjelenését. Az egyedüli dolog, amibe tényleg bele lehet kötni és nem is tetszett az a cipőválasztás volt. Örültem, hogy megpróbáltak az egészbe belevinni egy kis színt, viszont nem egy ilyen darabbal tettem volna ezt meg, mivel a ruháról teljesen elvonja a figyelmünket és a lábaira koncentrálunk. Kiegészítőként egy színes Christian Louboutin magassarkú szandált választott, ékszereket nem viselt. Mandy haját egy szoros, oldalt elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje friss és élénk lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, valamint highlighter-t is használtak, végül az ajkaira feltűnő piros rúzst vittek fel.
Mandy pár nappal később, október 18-án, szerda este megjelent a Varitey magazin New Leaders eseményén, amit Los Angelesben rendeztek meg.
A Golden Globe jelölt színésznő erre az eseményre, ismét egy kicsit sötétebb, de gazdagon díszített, nőies stílusú, klasszikus kis ruhában érkezett, amiben csodásan nézett ki. Mandy egy fekete alapszínű, mélyen dekoltált és alakkövető, valamint ejtett vállrésszel kiegészített Dolce & Gabbana midiruhát viselt a 2017-es Resort kollekcióból, amit élénk színű virágmintákkal díszítettek fel. Bár az olasz divatház nem különösebben tartozik a kedvenceim közé, de az ehhez hasonló ruháikat nagyon szeretem, mert tényleg szinte minden eseményen megállják a helyüket, egyszerre nagyon elegánsak, valamint izgalmasak is, és mindenki számára tökéletes választás lehet, ahogy ezt most a színésznő is bebizonyította. A ruha alapszíne ismét sötét, fekete árnyalatban pompázott, viszont az ehhez párosított feltűnő virágminták sokkal jobban tudtak ezáltal érvényes még mutatósabbak lettek, valamint a színésznő bőrszínével is megtalálták a közös hangot, nem csak egymással. A szabásba sem lehet hibát találni, mivel a tervezés végig hibátlanul követte Mandy formás alakját, így a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelmet szenteltek, valamint a vállaira és a dekoltázsára is visszafogottan felhívták a figyelmet. Az ejtett vállrésznek köszönhetően a modernebb részletek is megjelentek a kreáción, viszon a szoknya alkján elhelyezett fodrokkal ezt próbálták ellensúlyozni és visszavinni bele a játékosabb, illetve egyben nőiesebb vonalat is, amit sikeresen tudak kivitelezni. A végeredményt egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandállal, fekete Edie Parker clutch-csal és John Hardy ékszerekkel tette teljessé. A haját egy középen elválasztott, szoros és sikkes kontbya készítették el, viszont most kivételesen jobban örültem volna, ha leengedve maradt volna a haja, laza hullámokba besütve. A sminkjére viszont lehetetlen panaszkodni; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, valamint pirosítót és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira élénk piros rúzs került.
|