Haley Bennett x Chloé2017.10.24. 19:27, Fanni
Haley Bennett október 23-án, vagyis hétfő este megjelent a 'Thank You for Your Service' los angelesi premierjén, amit a Regal LA Live Stadium 14 Theatre-ben rendeztek meg.
A film 29 éves színésznője egy visszafogott és nőies, de az alkalomhoz illően kellőképpen elegáns szetten érkezett a vetítésre, ahol igazán bájosan nézett ki. Haley egy fehér, aszimmetrikus szabású és lágy esésű custom made Chloé midiruhát viselt. A színésznőt már hónapok óta nem láthattuk nagyobb eseményen, így kifejezetten örültem a visszatérésének, bár bevallom nem igazán hozott lázba a választása. Igen csinos volt és tetszett is a megjelenésének a vintage, 20-as éveket megidéző stílusa, de mégis úgy éreztem, hogy maga a ruha nagyon unalmas és egyhangú volt, a többi outfit mellett pedig teljesen elveszett. Maga az alapötlet és a kivitelezés sem volt rossz, Haley formás alakja szépen ki lett hangsúlyozva benne, így a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, aminek örültem is. A másik dolog, amit még kiemelnék az a különböző rövid ujjak voltak, hiszen az egyiket felvágták, míg a másik kicsit hosszabb volt és lágy fodrokkal egészítették ki. Sajnos a szoknya hosszával már nem voltam kibékülve, jobban tetszett volna ha alakítottak volna rajta, hogy a lábait is megvillanthassa. A színvilág minimalista és letisztult volt, a fehér színválasztás kellemes és üdítő volt, valamint a színésznő napbarnított bőrszínével is gyönyörűen kiegészítették egymást. A kiegészítők úgy, ahogy rendben voltak, bár a cipő nem igazán illett bele az összképbe, túl vagány volt a romantikus stílusú tervezés mellett. A végeredményt egy pár barna Chloé magassarkú szandállal, illetve Neil Lane ékszerekkel tette teljessé.
Haley rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva, retró stílusú hullámokba besütve viselt. A sminkje természetes, de mutatós lett; a szemeit barna és arany színekkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira égetett narancssárga rúzs került.
|