Mandy Moore x Johanna Ortiz2017.11.11. 22:57, Fanni
Mandy Moore is ott volt november 9-én, csütörtök este a 2017-es SAG-AFTRA Foundation Awards-on, amit a Wallis Anneberg Center for Performing Arts-ban rendeztek meg Los Angelesben.
A 'This is Us' 33 éves színésznője tőle megszokottan egy nagyon elegáns és kifinomult, romantikusabb stílusú tervezés mellett döntött, amiben elképesztően gyönyörű volt. Mandy egy élénk piros, lágy fodrokkal és virgámintákkal díszített Johanna Ortiz mélyen dekoltált estélyit viselt a 2018-as Resort kollekcióból. A színésznő mostanában a megjelenéseivel egytől-egyig tarol, nekem pedig sikerült igazán beleszeretnem a stílusába és remélem, hogy a stylistja továbbra is ehhez hasonlóan nagyszerű munkát fog végezni, mert ez maga volt a csoda. Első látásra az jutott az eszembe, hogy ez egy remek ünnepi outfit lehetne, a virágmintákka ellenére is, főleg ezzel a sminkkel és a piros árnyalatainak köszönheteőn, amelyek egyébként remekül néztek ki. Kezdjük a szabásssal, ami végig nagyszerűen követte Mandy formás alakját, a vékony derekát és a csípőjét is hibátlanul kiemelte, valamint a dekoltázsára és a vállaira is nagy figyelmet szenteltek, aminek köszönhetően a végeredménybe egy kis kacérságot is bele tudtak csempészni. A szoknyarészen, aszimmetrikusan elhelyezett lágy fodrok pedig még izgalmasabbá varázsolták a tervezést, amelyek mozgás közben még szebben néztek ki és tökéletesen tudtak érvényesülni. A színvilág élénk és stílusos volt, a világosabb és a kicsit sötétebb, de izgalmas árnyalatok egymás mellett tökéletesen megállták a helyüket, szép összhangba kerültek, valamint a színésznő napbarnított bőrszínével is jól mutattak, a mintázat pedig nőiességet és még több izgalmat vitt bele a ruhába. A megjelenését egy pár Ann Taylor magassarkúval, fekete Edie Parker clutch-csal, valamint Sara Weinstock és Effy ékszerekkel tette teljessé.
Mandy haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és nagyobb hullámokba besütve viselt a hátára omolva, így a ruha felsőrészéről semmi nem terelhette el a figyelmünket. A sminkje egyszerű, de mutatós és feltűnő lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, de pirosítót és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira bordó matt rúzs került.
|