Kate Bosworth x Antonio Marras2017.11.19. 20:31, Fanni
Kate Bosworth szintén megjelent a HFPA és az InStyle magazin partiján, amit még november 15-én, szerda este rendeztek meg a Nyugat Hollywoodban található Catch LA-ben.
A 32 éves színésznő tőle megszokottan egy nagyon nőies és előkelő, romantikus stílusú tervezésben érkezett a rendezvényre, ahol nagyszerűen nézett ki. Kate egy rózaszín alaőszínű, finoman dekoltált és egyenes szabású Antonio Marras bokáig érő midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit bársonyból készített virágmintákkal és kristályokkal díszítettek fel. Bár nekem nagyon szoktak tetszeni az ehhez hasonló elegáns és vintage stílusú ruhák, ez most mégsem lett a kedvencem, viszont azt el kell ismernem, hogy ennek ellenére a színésznőhöz illett és sikerült eladhatóbbá tennie. A textúrák használatát mindig értékelni szoktam és igazán különleges végeredményt értel el a bársony részletekkel, amelyekkel a tervezést feldíszítették, viszont számomra ez esetben elég furcsa lett az egész és nem igazán tetszett, amit láthattunk. Igazából úgy nézett ki, mintha valami súlyos bőrbetegséget láthattunk volna rajta, vagy ha egyszerűen csak erőteljesen hámlani kezdett volna az ember bőre. Különlegesnek tényleg különleges, viszont nem nyerte el a tetszésemet. A színvilágba viszont nem tudok belekötni, hiszen az nagyon bájos, friss és üde volt, pontosan olyan mint amilyet a színésznőhöz el tudok képzelni; a tavaszias árnyalatok a jelenlegi évszakhoz nem igazán illettek, de a fekete háttér és a szőnyeg miatt örültem, hogy Kate egy élénkebb darabot választott, így kitűnt a tömegből és nem olvadt egybe a képeken semmivel, hanem a ruhája remek kontrasztot alkotott vele, illetve a bőrszínével is tökéletesen kiegészítették egymást. A szabás lehetett volna ennél egy kicsit jobb is, mondjuk a vékony dereka és a csípője is ki lett minimálisan emelve, de egy kicsit mégis nagyobb volt rá az egész, valamint a szoknyarész is lehetett volna egy kicsit rövidebb. Általában a styling tökéletes szokott lenni az ő esetében, de ez esetben a sötét kiegészítőkkel nem sikerült megdobogtatni a szívemet és a ruhához egyáltalán nem passzoltak. A végeredményt egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval és szintén fekete Jimmy Choo clutch-csal, valamint Norman Silverman ékszerekkel egészítette ki.
Kate haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje majdnem tökéletes volt, viszont a pirosítással túlzásokba estek; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira piros rúzs került.
|