Olga Kurylenko x Temperley London2017.12.06. 08:33, Fanni
Olga Kurylenko is hivatalos volt december 4-én, vagyis hétfő este a 2017-es British Fashion Awards-ra, amit a londoni Royal Albert Hall-ban rendeztek meg.
A 38 éves színésznő egy nagyon elegáns és előkelő, kicsit kacérabb stílusú darabban érkezett a díjátadóra, amiben mesésen nézett ki. Olga egy fekete, főleg tüllből elkészített, illetve átlátszó felsőrésszel kiegészített Temperley London koktélruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, aminek a felsőrészét még ezüst strasszokkal is feldíszítették. A felsőrésznek a kialakítása, vagyis a selyem, illetve az átlátszó mesh anyag párosítása elég váratlan volt, viszont a bonyolult designnak köszönhetően elég különleges végeredményt sikerült elérniük, viszont úgy éreztem, hogy az ezüst strasszok nem igazán tudtak érvényesülni, amit sajnáltam, mert sötétebb árnyalatban sokkal drámaibb összhatást érhettek volna el ezekkel. Ha igazat akarok mondani, akkor azt is ki kell emelnem, hogy a felsőrész átlátszó nude részleteinek nem igazán örültem, bár távolról nem látszódott szerencsére, hiszen a színésznő bőrszínével majdnem teljesen egybeolvadt, ami ez esetben remek volt, viszont a közelebbi képeken már nem rajongok annyira érte, szóval ettől mindenképpen megszabadultam volna, viszont az ejtett vállrész és a mély dekoltázsrész tökéletesen lett kidolgozva. A szabás is rendben volt, ha már itt tartunk; mondjuk nekem személy szerint a szoknyarész tetszett a legjobban, ami egy kicsit játékosabb és fiatalosabb volt, valamint ha jól megnézitik egészen finoman átlátszó is, így sejtelmesebb lett a megjelenése. Olga alakja egyébként elég jól ki lett emelve a tervezésben, főleg a vékony derekára helyezték a hangsúlyt, de a dekoltázsára és a vállaira is finoman felhívták a figyelmünket. A sötét színválasztásba sem tudok különösebben belekötni, mivel a fekete árnyalat a hófehér bőrszínével tökéletes kontrasztot alkotott és az eseményen is nagyszerűen megállta a helyét. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút, Temperley London clutch-ot és EF Collection ékszereket választott.
Olga haját egy oldalt elválasztott, laza, de mégis elegáns kontyba készítették el. A sminkje pedig friss és üde lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, végezetül az ajkaira nude színű rúzs került.
|